You are here
4 Sport 

0:0 a Bundesliga hétvégi rangadóján

Gólt, vagy éppen szép játékot nem, piros lapot, óriási küzdelmet, és egy olyan mérkőzést, amit hetekig fogunk emlegetni viszont hozott a tegnapi nap rangadója a Bundesligában.

Pep Guardiola megint meglepetést okozott az összeállításával, hiszen a legutóbbi mérkőzéshez hasonlóan ismét együtt játszatta Robbent, Douglas Costát és Comant is. A katalán tréner azonban további váratlan dolgokat is meglépett azáltal, hogy Arturo Vidal kezdett Thiago helyett, valamint, hogy Thomas Müller ezúttal csak a cserepadon kezdhette a meccset.
Roger Schmidt, a hazaiak trénere ezúttal kihagyta a tehetséges Julian Brandtot a kezdőben, valamint az általános sémát mellőzve ezúttal Jedvajt játszatta Papadoupoulos helyett.

1Az első félidőt gyakorlatilag el is lehet felejtenünk, tekintve, hogy 1-1 veszélyesnek tűnő helyzeten kívül (Robben fölé bombázott, Toprak fejesét pedig Neuer védte.) Ezt leszámítva valóságos harcot láthattunk, szinte valamennyi labdáért. A második félidőt a Leverkusen kezdte jobban, de Cicarito és Chalhanoglu helyzetét is sikerült elhárítania a müncheni védőknek. A 62. percben Guardiola becserélte Müllert, innentől kezdve a Bayern átvette az irányítást, de sem a korábbi VB gólkirály, sem Lewandowski nem tudott élni két lehetősége közül egyikkel sem. A vendégek az utolsó percekig támadtak, ám a mérkőzés lefújása előtt történt Xabi Alonso kiállítás miatt, intenzitásuk némiképp csökkent. Bánatra azonban nincs túl sok ok Münchenben, hiszen a Borussia Dortmund is ikszelt, így a címvédő még mindig 8 ponttal áll riválisa előtt.

A Bayern München játéka egyértelműen elkülöníthető a két félidőben, jól lehetett észre venni, hogy mikor játszott mindenki ott ahol tud, és mikor nem. Guardiola kísérletezett, ez nem jött be, ugyanakkor jó kérdés, hogy ezt pont egy rangadón kellett volna-e megtenni. A változtatások közül egyedül a hátvédsorban történt módosítás nevezhető sikeresnek, de például a szélsőposztokon, vagy éppen a támadósorban látott elképzeléseket lehetséges, hogy el kellene vetnie a nem sokára távozó edzőnek.

2A Leverkusen felvállalta a támadószerepet ideig- óráig, ám azért pontosan le lehetett szűrni, hogy Kampléknek a pontszerzés mindennél fontosabb. Utóbbi tézisnek persze többször is hangot adtak, azáltal, hogy gyakorlatilag 5 percenként szabálytalankodott valamelyik hazai játékos. (Ebben Kissling állt az élen.) A csapatból egyértelműen kiemelkedő, a társaival ellentétben sportszerű Tah, az első félidőben remeklő Wendell, vagy az extraklasszis módon védekező Toprak. Aki számomra csalódást okoztak a gyógyszergyáriaknál, az a gyenge napot kifogó Bellarabi, és a kissé inaktív módon futballozó Hernandez. Összességében nézve, a pontszerzése nem érdemtelen, a jelenlegi 5.-nek, de azért némi mázli is kellett számukra a döntetlenhez.

Knut Kirchert tartják az egyik legjobb német játékvezetőnek, ám a sporttárs most bizony alaposan rombolt a saját nimbuszán. Az első félidőben, sárga lap nélkül nézett el bármilyen belépőt, Kissling pedig gyakorlatilag bármit csinált,figyelmeztetéssel úszta meg minden esetben. Xabi Alonso első sárgalapjának jogosságát nem vonnám kétségbe, ám tény, hogy a spanyol világbajnok második ilyen jellegű figyelmeztetésénél hozzá sem ért a nagyhalált eljátszó Hernandezhez. Utóbbi esetet egyértelműen Kircher, nyakába varrhatjuk. (Na meg azon emberekébe, akaik szerint felesleges a videó bíró intézménye.) Remélhetőleg, a szövetség eltekint Alonso eltiltásától, mivel bírói műhiba történt.

3A Bayern München játékosok teljesítményéről néhány szóban: Manuel Neuernek ezúttal sem volt igazán dolga, egy fejes hárításán kívül gyakorlatilag nem kellett semmit sem tennie, amivel érdemben járult volna hozzá a meccshez. Philipp Lahm sem most játszotta szezonbeli legjobb meccsét, ám nagyot küzdött, csakúgy, mint David Alaba. A kupasorozatok folytatása előtt örvendetes hír lehet a szurkolók felé, hogy Holger Badstuber megint kiváló formának örvend, de Joshua Kimmich is hallatlan magabiztossággal látja el már a hátvédi feladatokat. Xabi Alonso átlagosan focizott, a kiállítás miatt pedig telejsen felesleges őt korholni, hiszen a tavalyi donyecki leküldésével ellentétben gyakorlatilag semmi köze nem volt hozzá. Robben lelkesen játszott, ugyanakkor szinte teljesen eredménytelenül, formáját tekintve jelenleg ott tart, mint 2012 decembere körül, ergo ezzel a játékkal nem fog fix kezdőnek számítani. Douglas Costát ellentétben vétek nem a szélen játszani, mivel középen bármennyire is harmatgyenge volt, eredeti pozíciójában megint életveszélyes volt. Durva ezt kimondani, de neki kell játszani a meccsek többségén, Robbennek pedig meg kell majd vívnia a maga harcát, a legutóbb haloványan teljesítő Comannal és a most szintén rosszul futballozó Vidallal a csapatba kerülésért. Lewandowski helyzetkihasználása ismét bűn rossz volt, és a Real Madriddal hírbe hozott támadó sem játszotta éppen legjobb mérkőzését a tavasz során. A cserék közül Thomas Müller gyakorlatilag felpezsdítette csapata álmatag játékát, bizonyítván, hogy őt is hiba jelenleg a padon tartani, Thiago minőségi változást hozott Vidalhoz képest, Rode pedig az utolsó 6 percre beszállva is bemutatta küzdelmes játékát.

A Bayern München legközelebb szerdán, egy idegenbeli kupameccset játszik a Bochum ellenében, a következő bajnokira pedig majd szombaton Augsburgban kerül sor.

Related posts

Leave a Comment