You are here
kresz Egyéb 

2018-tól ingyenes lehet a kresz- és a nyelvvizsga.

A kormány tervei alapján már 2018-tól ingyenes lesz a nyelvvizsga, valamint további segítséget jelenthet a tanulóknak, hogy díjmentesen mehetnek majd a KRESZ-vizsgára – írja a Magyar Idők.

A kabinet az új ifjúsági stratégiában arra tesz javaslatot, hogy az állam magára vállalja az első középfokú nyelvvizsga költségét. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be a közelmúltban arra hivatkozva, hogy bár az idegen nyelvet beszélők aránya jelentősen emelkedett 2012 óta, de a nyelvvizsgával rendelkezők száma nem nőtt. A Magyar Idők most minisztériumi forrásból úgy értesült, hogy az intézkedés már a következő évtől hatályos lesz.

A kormányzati kezdeményezés összefüggésben áll azzal is, hogy egy 2014-es rendelet értelmében 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik. Bár Székely László ombudsman szerint ezt a követelményt nem előzte meg kellő előkészítés, és bevezetése jogsértőnek minősül, a kabinet nem kívánja elhalasztani az intézkedést. Ezt azzal indokolták, hogy a hatéves felkészülési idő elegendőnek bizonyul, és a kritérium egy fontos feltétele a felsőoktatás és a nyelvoktatás színvonaljavulásának. Jelenleg egyébként van lehetőség ingyenesen középfokú nyelvvizsgához jutni abban az esetben, ha a vizsgázó az emelt szintű nyelvi érettségin 60 százalékot elér az írásbeli és szóbeli vizsgán. Ugyanakkor tény, hogy az ilyen módon megszerzett bizonyítványt külföldön nem ismerik el.

Az oktatási szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy a jelenlegi oktatási rendszer alkalmas-e arra, hogy felkészítse a gyerekeket a megméretésre.

Forrás: MTI

Sokan nem értik, miként lehet, hogy a fiatalok a közoktatásban nem tudnak megtanulni egy nyelvet

Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke a Magyar Időknek korábban rámutatott: a szakmában senki nem érti, miként lehetséges az, hogy a gyerekek a közoktatásban csaknem ezer órát tanulnak nyelvet, de nem képesek arra, hogy letegyenek egy középfokú nyelvvizsgát az érettségiig – ez ugyanis nyelviskolai keretek között tanulva öt-hatszáz óra alatt teljesíthető lenne.

A Magyar Idők értesülései szerint: a KRESZ-vizsgát is ingyenessé teszi a kormány a diákok számára. Utóbbi díja – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint – miniszteri rendeletben szabályozott, a számítógépes elméleti vizsga díja az elmúlt öt évben változatlanul 4600 forint volt. Érdeklődésünkre a szaktárca közölte: a vizsgázó diákok arányáról nincs kimutatás.

A KRESZ-vizsga díja mellett további kiadásokat jelent a tanfolyamon való részvétel, amelynek ára 20-30 ezer forint között mozog az autósiskolákban.

Ennél valamennyivel kevesebbet kell fizetni az online tanfolyam esetében.

Fotó: http://www.technokrata.hu

Related posts

Leave a Comment