You are here
Frankfurt3 Sport 

A Bayern München gyönyörű játékkal, és gyönyörű gólokkal nyert

Frankfurt3
A sérülések ellenére is csodálatosan játszva, gyönyörű gólokkal győzött a Bayern München a 28. játékhét nyitómérkőzésén.

Pep Guardiola kezdőcsapataira tippelni dőreségnek számít, ugyanis a katalán tréner kezdője ismét sokunkat meglepett. Az edző pihentette Manuel Neuert, valamint a Kicker várakozásaival ellentétben csak a kispadra ültette a visszatérő Badstubert, és Rodét sem jelölte a kezdőcsapatba, hanem az ifjú Weiser kapta meg a lehetőséget. A hétvégi kupameccset eldöntő Thiago Alcantara viszont a kezdők között kapott helyet, szintén meglepetést okozva. Azt hiszem jól mutatja a Bayernnél uralkodó állapotokat, hogy Neuer mellett mindössze három mezőnyjátékos foglalt helyet a cserepadon.
A Frankfurt amúgy sem győzni érkezett Münchenbe, de játékukat véleményem szerint alapjaiban határozta meg a góllövőlistát vezető Alexander Meier kiválása. (Mivel Robben még mindig nem játszott, így adva volt az esély Lewandowski előtt, hogy felzárkózzon riválisaira.)
A mérkőzés eleső perceiben a Bayern rögtön nyomást akart helyezni ellenfelére, látszott, hogy az Eintracht Frankfurt bármennyire is jól szerepelt az utóbbi időben, nem lesz majd pariban a müncheni csapattal. (Frankfurti oldalon ezt megpróbálták szabálytalanságokkal kompenzálni a bajor fölényt.) Az első negyedóra végén érett először veszélyes támadássá a müncheni fölény, ekkor Müller passza után Lewandowski gyönyörű testcselt csinált, majd irtózatosan nagy erejű gólt lőtt. (Az ismétlés után látszott, hogy a találat lesről született.) A továbbiakban is a lengyel támadó volt a főszereplő, ugyanis kétszer is nagyszerűen került helyzetbe, ám lövéseit mindkétszer Trapp kapus hárította. Félóra elteltével Götze előtt is adódott egy lehetőség, ám a vendégek hálóőre ekkor is a helyén volt. Az első frankfurti lehetőségre 41 percet keltet várni, ám Kittel lövése nem okozott gondot a Neuert helyettesítő Reinának. Egy perccel később Müller gólt lőtt, ám az asszisztens lest jelzett, holott szó sem volt lesállásról, és különben is, a vendégek hátvédje Hasebe kézzel ért a labdába.
Az első félidőben dominált a kemény játék, a Frankfurt csapatából Valdezt kellett ápolni Dante könyököse nyomán, a félidő végén pedig Thiago szedett össze egy csúnya arcsérülést egy összefejelésnél.
A második félidő hasonló müncheni fölénnyel kezdődött, mint az első játékrész, ám ekkor is negyedórát kellett várnunk az első kapura lövéshez, amely Götze nevéhez fűződött. A 65. percben aztán eldőlt a találkozó, ismét Götze került helyzetbe ám a lövését blokkolni tudta a frankfurti védelem, a kipattanót azonban Lewandowski a kapuba fejelte. „Lewa” mellett Thomas Müller is kifogástalan teljesítményt nyújtott, a 82. percben nem engedett ki egy olyan labdát, amely számára rossz szögben érkezett, hanem cimbalomszögből a kapuba lőtt, és háromgólosra növelte a Bayern München előnyét. (Az akciósorán már Weiser is gólt szerezhetett volna.) Ezt követően az egész csapat Lewandowskit akarta kiszolgálni, ám a hét játékosa címre is eséllyel pályázó lengyel előbb kapufát lőtt, majd pedig néhány centiméterrel célt tévesztett, így „meg keltet elégednie” a duplázással. A mérkőzés lefújása megkönnyebbülés lehetett mindkét csapatnak, a Bayern München számára öröme tokozhatott, hogy nem dőlt ki újabb játékos a keretből, a Frankfurtnak pedig nem kellett szemlesütve egy nagy zakóval távoznia. (Bár ezt Trapp kapusnak köszönhetik.)

A játék képe alapján Lewandowski első találata megpecsételte a mérkőzés további alakulását, a Bayernnek elég volt 75 százalékon pörögnie az újabb három pont megszerzéséért, de a csapat kiváló játékkal melegített a Portó elleni BL mérkőzésre.
A Frankfurt esetében nem mentség, hogy Meier hiányzott, ez a csapat sokkal többet is mutathatott volna a védők keménykedése mellett. Egyedül a vendégek kapusa volt az aki büszke lehet a teljesítményére, a többiek csalódást okoztak. (Különösen a az amúgy gólveszélyes játékosként ismert Seferovic, valamint az általam legtehetségesebb 20 év alatti német játékosnak tartott Stendera.)
Az Eintrachtnak maradt még esélye, hogy elcsípje a 7. helyet, amely a Bayern München (vagy a Wolfsburg ) kupagyőzelme esetén Európa Liga helyet érne, de Thomas Schaafnak rendbe kell hoznia a védelmet.

Közel 70 Bundesliga mérkőzést láttam a szezonban, de amit Markus Schmidt illetve bírói csapata művelt, az egyik legrosszabb játékvezetés volt, amit az idényben tapasztaltam. Nem elég, hogy nem adtak meg egy szabályos Bayern gólt, (Valamint ugye Lewandowski első gólját is lesállás előzte meg.), de a sípmester mintha nem lett volna tisztában az előnyszabály, illetve a gyorsan elvégzett szabadrúgás fogalmaival, így aztán teljesen „szétfüytülte” az egyéként kiváló mérkőzést.

A Bayern München játékosainak teljesítményéről néhány szóban: Pepe Reinának nem igazán volt dolga, így a spanyol Európa bajnok hálóőr kapott gól nélkül zárhatta második müncheni mérkőzését is. Bernat egy apróbb sérülést összeszedett a találkozón (Ami nem tűnik komolynak, és Portóban is ott lehet.), ám ő mégis szívósan végigjátszotta a 90 percet, eléggé magas színvonalon. Nem értek egyet Guardiola azon kijelentésével, hogy 11 Dante kellene a csapatba ám tény, hogy a torzonborz kinézetű játékos teljesítményét megint csak dicsérni lehet, kellően kemény volt, a kapu előtt pedig jól teljesített. Rafinha megint hozta a tőle várható játékot, Weiser pedig nem illetődött meg a lehetőségtől. A minap olvastam, hogy el szeretne menni a csapattól, ám szerintem dőreség lenne elengedni véglegesen, 1-2 évre kölcsön lehetne adni, és majd 2017 körül komplex játékosként beépíteni a kezdőcsapatba. Xabi Alonso kettős szerepben nyújtott jó teljesítményt, ugyanis ezúttal a védekezésbe is besegített. (Más kérdés, hogy a Frankfurt negyedóránként ért oda a tizenhatoshoz.) Lahm egyre jobb formába lendül a sérülése után, és nekem úgy tűnik, hogy már végleg megszokta, hogy a középpályán kell játszania, Thiago játéka pedig sokkal jobban emlékeztetett a korábbi teljesítményére, mint amit hét közben művelt. A támadók közül megint Mario Götze maradt gól nélkül, ám ez nem azt jelenti, hogy „Super Mario ” gyengén is játszott volna, megint jó munkát végzett a támadásoknál, ám a góllövéssel megint hadilábon állt. (1 hónappal ezelőtt azon aggódtam, hogy beleszürkült a mezőnybe, ám mióta Jürgen Kohler nyíltan kritizálta a játékát, kezd emlékeztetni régi önmagára, és előbb utóbb újra megy majd neki a góllövés.) A pályafutása egyik legszebb gólját szerző Thomas Müller, mint írtam kifogástalanul játszott, gólja mellett ezúttal is kivette a részt az előkészítésekből, kijelenthetem, hogy bombaformában van. Robert Lewandowski csodálatosan játszott, nemcsak a mezőnyből, de két meccsel a forduló vége előtt megkockáztatom, hogy a forduló játékosai közül is kiemelkedett, azt a Lewát láttuk, aki a Dortmundban 20 gól fölött termelt, és akinek mindene a góllövés, most nyújtotta a legjobb teljesítményét müncheni pályafutása során. (Szerintem az első triplájára sem kell majd sokat várni.) Badstuber csereként való visszatérése örömre adhat okot, pláne, hogy a védelemben  lesz még egy alternatíva, Gaudinonak az ilyen meccsek hozhatják meg a rutint, Rode pedig ismét remekül szállt be a mérkőzésbe, hiszen majdnem gólpasszt adott Lewandowskinak. (Utóbbi két játékos nagyszerűen váltotta a Lahm-Thiago kettőst.)

A Bayern Münchenre két idegenbeli mérkőzés vár, hiszen szerdán a Portó elleni BL párharc első mérkőzésén kell bizonyítani, szombaton pedig Hoffenheimbe utazik a gárda.

A fotó a Bayern München hivatalos Facebook oldaláról való, a mérkőzés eseményeinek felidézéséhez a www.eredmenyek.com oldalt vettem igénybe.

Related posts

Leave a Comment