You are here
1 Film Kultúra 

Aranyélet Ajánló

Ha az évtized eddigi legnagyobb magyar kulturális teljesítményét keressük, a most ajánlásra kerülő sorozat megkerülhetetlen ebből a szempontból. Az Aranyélet nem pusztán a hazai HBO eddigi legnagyobb teljesítménye, hanem minden idők legjobb magyar sorozata is.
A cikk nem tartalmaz konkrét Spolert, ugyanakkor burkolt utalás történik néhány eseményre is a sorozatból.

2 Bár a sorozat eredetileg egy finn széria remakeje, ám a készítők úgy írták át a sztorit, hogy az reflektáljon korunk magyar valóságára. Az hiszem ez sikerült, hiszen láthatjuk a kapcsolatok, és mutyik sajátos hazai világát, nem egy apróbb gesztussal kísérve. (Például, hogy egy milliomos rokkantkártyát tesz ki a parkoláshoz, egy politikusi kapcsolat elég a börtön elkerüléseséhez vagy hogy némi ügyeskedéssel is el lehet kerülni milliós tartozások kifizetését.) Ezre az „aranyéletizmusokra” mindenképen érdemes odafigyelni (epizódonként 2-3 ilyen van), mert egyrészt átélhetőbbé teszik a látottakat, másrészt közelebb hozza hozzánk a cselekményt.

4A történet dióhéjban a következő: Miklósiék egy átlag budai családnak tűnnek, egy vállalkozó apával, karitatív tevékenységet végző anyával, egy vállalkozó jó baráttal, eminens lánnyal, tehetséges zenész fiúval, és egy milliomos üzletember baráttal. Csakhogy ez mind a látszat, az apa (Attila) nem több egy tehetséges szélhámosnál, anyukát (Janka) csak a pénz és a magas státusz érdekli, barátjuk Hollós igazából az alvilág feje, Márk pedig kistúlzással keresztapja fiatalabb mása. Még Mira a lány az, aki kívül esik ezen  a szennyen, ám  mikro rájön szülei valódi életére, ő is elindul a lejtőn. A 8 epizód tulajdonképpen ezeknek az embereknek a pokoljárását mutatja be.

3Attila megfogadja, hogy tisztességes életet él, ám a széria végére a szó átvitt értelmében elkárhozik, és gyilkossá válik. A vele való azonosulás szinte a kezdő pillanatban megtörténik, hiszen hiába tolvaj, mégis tökéletesen emberi figura. (Számomra az egyik legmegkapóbb jelenet volt, mikor a Pokolgép jól ismert dallamaira dolgozott, miközben énekelte a dalt.)
Belőle hiányzik a feleségéből való nagyravágyás, ő megmaradt annak a kisembernek aki volt.
Márk is óriási jellemfejlődésen megy át, hiszen egy pénzzel vagizó hülyegyerekből a sorozat végére gengszterré érik, azt a képet mutatván, hogy már ő is menthetetlen. Mira jellemváltozása szintén központi szerepet kap, ő az a karakter, akinek a néző szurkol, hogy ne lépjen a rossz útra, és ne váljék Jankává. (Az egyik azért hála az égnek sikerül, de esetében is csak egy szálon függ, hogy nem lépi át a határt.) Ahogyan azt szinte mindenhol elmondják Janka elmehetne egy XXI. századi Lady Machbethnek, és tény, hogy ő a család legellemondásosabb figurája, bűnözői útra vitte férjét, elvárja a luxust, és lánya életére is valósággal rátelepedett. Figurája mégsem teljes mértékben azonosulhatatlan, mivel nem egy emberi gesztust fedezünk fel rajt az epizódok során. (Például, hogy mindegy, hogy mit csinál, fia születésnapjára mindenképen elmegy, vagy, hogy pénzzel támogat hajléktalanokat.), és különben is ő inkább számító, mintsem pszichopata. Bár van egy gyilkos is a szériába, ezt a titulust mégis Janka szeretője Csér Kálmán érdemli ki, ő az a jellegzetesen ismert figura, aki az ország leggazdagabbjai között van, segíteni mégis sajnál az embereken, aki alatta van azt eltapossa, felfelé meg már nem kell nyalnia, tekintve, hogy a piramis csúcsán van.)
5Hollós Endre karakterét már a Pilot ajánlójában is méltattam, és mai napig azt tudom mondani, hogy egyedülálló a magyar sorozattörténelmében. Nem pusztán egy tökéletesen tisztának tűnő fehér galléros bűnöző, hanem látjuk, hogyan is képes kiloccsantani valakinek az agyát, aki felhúzta. (És a sorozat erénye, hogy a jelleme miatt mégis a következő részben újra azonosulunk vele.) Attila testvére Tibi (Lengyel Tamás élvezetes játékával) is fontos szereplő a cselekményt illetően, szülei azt hiszik, hogy ő a család szemefénye, holott talán még Attilánál is nagyobb szélhámos.Egy karakterrel fontos még beszélnünk. Mira legjobb barátnője Oszi (Oszkai Evelin a neve, csak Oszinak hívják.), egy másik jól ismert figurát testesít meg, aki viszont a tápláléklánc alján található. Ő az a jól ismert, perifériára szorult valaki, akinek jobban megéri elmenni félévre kurvának külföldre, hogy aztán kezdhessen valamit az életével, mintsem itt maradni Kőbánya külsőn teljesen jövőtlenül.

6Nehéz meghatározni az Aranyélet műfaját, egyrészt az egész kapott egy krimi vonalat, amely végigkíséri a 8 epizódot, aztán például Oszi szerepeltetésével behozzák a szociodrámát is a képbe, néhány pillanatra kapunk szatirikus elemeket is, ám az egész véleményem szerint családi drámaként a legerősebb. Mira életének helyreállása mellett leginkább azért szorítottam, hogy Attila, Márk és Mira között álljon helyre egy normális családi kapcsolat, és ezt megkapja a néző. (Jól lehet látni, hogy Janka mennyire kívül esik ezen a családi körön.) A két kamasz közötti kapcsolat és szépen fel lett építve egy epizódban, amelyben mutatják, hogy mennyit is jelentenek egymásnak, valamint apróbb gesztusokkal jelzik, hogy a gyerekek is mennyire húznak az apjuk felé. (Ilyen szempontból Mira és Janka összeveszése a legerősebb pillanat.) Attila és Hollós viszonya egymáshoz meglehetősen rögös utat jár be, barátságuk azonban szépen van ábrázolva, mint ahogyan az is, hogy mit jelent Márk a gengszterfőnök számára.

Érdemes beszélni a sorozat zenei világáról is: A Fülöp Péter által szerzett főcímzene remekül indítja az e7gyes epizódokat, és jelentős százalékban tökéletes zenéket választottak a készítők egy-egy jelenet aláfestéséhez. (Legjobb ilyen szempontból a Tankcsapda „Ez az a ház” című szerzeményének felcsendülése volt.) Fontos szerepet kap a széria elején Márk bandája a „Muffhunterz” is, amely egyfajta kritikája lehet a mai suttyó, 20 ezresekkel, és kölcsön verdákkal villogó ifjú rapgenerációnak is. A projekt érdekessége, hogy második epizódban elhangzó rapszám szövege tartalmazza valamennyi epizód címét is, valamint, hogy a készítők egy komplett klipet forgattak az Aranyélethez.) Ez a dal háromszor csendül fel a különböző epizódokban, valamennyiszer tükrözvén Márk épen aktuális hangulatát, újabb emlékezetes jelenetekkel gazdagítva bennünket.

8Nem túlzok, ha azt mondom a színészválasztás olyan volt, mindenki megkapta a tökéletes szerepét. Több, mint 100 színésszel dolgozott a stáb, és már a kisebb szerepekben is olyan tehetséges színészeket láthattunk, mint Csőre Gábor, Schmidt Zoltán, Lukács Sándor, Vándor Éva, Kovács Lehel, Igó Éva, vagy éppen Mészáros Árpád Zsolt. A főszereplőkre azonban hatványozottan igaz a bekezdés első sora. Thuróczy Szabolcsnál nem tudok elképzelni alkalmasabb figurát az azonosulható főszereplő megformálásához, egyszerűen a mimikájában ott van valami a kisemberből, és a lecsúszott bűnözőből is. Ónodi Eszter egy eddigiektől teljesen eltérő karaktert formált meg, amelyben valósággal lubickolt, nem vitás, hogy élettel töltötte meg Jankát. Anger Zsolt, aki személyes kedvencem lett a Nyomozó valamint a Haction után újfent egy más arcát mutatta meg, és mondhatni itt is tökéletesen szerepel Hollósként. (Anger legnagyobb teljesítménye, hogy a hangját leszámítva nem is sejtjük, hogy a három teljesen eltérő kinézetű figurát ő játssza.) Seress Zoltán a harmadik epizódtól kapott fontos szerepet, mint Csér Kálmán, és kifogástalan játékot láthattunk tőle is. A legnagyobb erény azonban a fiatal színészek játéka volt, akiknek bevallom a rajongója lettem a 8 epizód alatt. Farkas Franciska ezúttal is a társadalom alján lévő szerepet hoz drámai precizitással, Döbrösi Laura valami hihetetlenül bájos a sorozat kezdetén, ugyanakkor sebészi pontossággal hozza a karakterének drámai történetét, Olasz Renátóról pedig azt hiszem, kijelenthetem, hogy korunk legtehetségesebb fiatal színészeinek egyike.

1Fontos még beszélni arról, hogy a sorozat első évada, hogyan zárult le: Az utolsó jelenet tökéletes alap egy folytatáshoz, ugyanakkor egyfajta lezárásnak is tekinthető. Soraimból remélem lejött, hogy imádom ezt a szériát, ugyanakkor a folytatással csak abban az esetben értenék egyet, ha ezen a minőségen tudna tovább robogni az Aranyélet, és nem lenne felesleges szaga az esetleges második évadnak. Mindenesetre, ha ennek a stábnak a kezében maradna a staféta, akkor kevés az esély egy bukásra.

Nem teljesen hibátlan a sorozat, tehát például akadnak lassabban folyó epizódok is,vagy néhol kevésbé jól bánnak a szövegkönyvvel, ám ezek a kis hibák eltörpülnek az Aranyélet erényei mellett. 9 pont a 10-es skálán, azaz kötelező látnivaló!

A fotók az Aranyélet Facebook oldaláról származnak.

Related posts

Leave a Comment