You are here
abo Life 

Az abortusz története I.

FIGYELEM! A KÖVETKEZŐ CIKK TARTALMAZHAT A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA VONATKOZÓ ELEMEKET!

abo

Következő cikkemben egy kényes téma, az abortusz eredetét, kialakulását, történetét fogom taglalni. Az abortusz a vetélés szó latin, orvosi megfelelője. Beszélhetünk “spontán vetélésről”, amikor a vetélés az anya szervezetének reakciójaként, vagyis természetes úton következik be, valamint “művi vetélésről” amikor külső, mesterséges beavatkozás útján oltják ki a megfogant életet, ez általában a terhes anya önálló döntése. Ha a terhesség megszakításnak nem állnak fenn a törvényes feltételei, akkor magzatelhajtásról beszélünk, amely bűncselekménynek számít. Napjainknak az abortuszt kórházakban, illetve az arra szakosodott klinikákon végzik. A művelet egy műtét, ami során a megfogant és fejlődésben lévő élő magzat életét erőszakos külső beavatkozással kioltják. Az abortusz megítélése évezredek óta megosztja az emberiséget. Van, aki gyilkosságnak tartja bármilyen formáját, vannak, akik az anya személyiségi jogaira hivatkoznak, és eltérőek az álláspontok a magzat emberi mivoltának megítéléséről is.

Csodaszerek, főzetek, bronztű vagy Taigetosz?!

A sebek orvoslásán kívül aligha van olyan régi ága a gyógyítás tudományának, mint a magzatelhajtás. Az ókorból fennmaradt tárgyi és írásos emlékek bizonyítják, hogy a korabeli nőgyógyászoknak és bábáknak akkortájt sem volt kevesebb dolguk, mint manapság. Ha magzatelhajtásra került sor, különféle eljárásokat használtak, amelyek egy részét az orvostudományi kézikönyvek, más részét pedig a papiruszok, leletek és domborművek őrizték meg. Az ókori világ magzatelhajtás lényege ugyan az volt, mint manapság, csak technikailag különbözött. Nők sírjaiban mindenféle orvosi szerszámot, fogókat, különféle pesszáriumhoz hasonlító tárgyakat találtak.

abortA legismertebbek közé tartozott az embriosfacte, vagyis a bronztű, az orvosok legfőbb műszere, egyetlen szúrással ölték meg a magzatot gazdag pácienseik méhében. Még ez is jobb volt, mint az a szokás, hogy a magzatot elevenen hasogatták szét a méhben, ahogyan a leletek között fennmaradt gyűrűs kések és tompa horgok tanúsítják. Még a legszegényebb sorsú nők is folyamodtak ilyen és ehhez hasonló módszerekhez: eszközeik a nagyobb tűk vagy a meghegyezett csatok voltak. Nagy hagyománya volt az úgynevezett természetes vetélési módszereknek is: néhány egészen sajátos eljárásról tanúskodnak az Itália déli részén és szigetein talált, színpadi jeleneteket ábrázoló vázák képei. Látható ezeken állapotos nő, amint gödrös úton száguldó kettős fogaton utazik; az arab hagyományok szerint szokás volt többször nagyokat ugrani. Általában egymás után hétszer, oly módon, hogy a sarkukkal megérintsék a feneküket és ezt persze újholdnál vagy teliholdnál. Elterjedt volt az is, hogy az állapotos nő hatalmas súlyokat emelt meg és vitt; vagy többször felváltva hideg és meleg fürdőt vett.

Az abortuszra kétféle módszert ismertek: 1. mérgeket kapott a nő, azonban ez gyakran az anyával is végzett; 2. a nő hasára próbáltak fizikai eszközökkel hatni. . Ez azonban gyakran az anya szervezetében okozott súlyos vagy épp végzetes sérüléseket.

hamuAz elvetélő nőt sok helyen úgy tekintették, mint a közösség időlegesen terméketlenné vagy hasznosíthatatlanná vált vagyontárgyát. Az emberiség legrégebbi törvénykönyvei közül Hammurapi (i.e. 1792-1750) törvénykönyvének két paragrafusa is a magzat védelméről szól. „Ha egy awélum [szabad nemes] awélum lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért.”. „Ha ez a nő meghalt, [a megütő] lányát öljék meg.” A rendelkezésekből egyértelmű a nő életének, valamint a magzat jogainak védelme, de kitűnik, hogy a magzat elleni bűncselekmény a vagyon elleni cselekményekkel esett egy kategóriába, vagyont vagyonért, életet életért. Hammurapi babiloni király megkülönböztette a különböző vagyoni helyzetben lévőket is, a magzatot még szabad nemes ember esetében is csak vagyontárgyként értékelték. Ha pedig szolgáló vagy rabszolganő vetélt el, az uralkodó csupán az államot ért veszteséget látta, melyet hasznos munkáskezektől fosztottak meg.

Ha nem megfelelő hatást sikerült elérni a különböző magzatelhajtó módszerekkel, akkor a gyermekgyilkosságtól sem riadtak vissza. Mindez azért volt így, mert az abortusz életveszélyes beavatkozásnak számított a nő számára is. Ezért jobbnak látták inkább az élve született, de nem kívánt gyermek gyilkosságának legalizálását. Ez mind a görög, mind a többi társadalmaknál ismeretes és sajnos elfogadott gyakorlattá vált.

hipoHippokratész, az i. e. 460–ban született görög orvosról elnevezett orvosi eskü szövege a következőképpen hangzik: „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Azonban Hippokratész maga írta le a magzatelhajtás módszereit, kutatás és kísérlet céljából. Azonban ezt az orvosok nem végezhették, hiszen az eskü tiltotta nekik. A bábáknak viszont nem, így az ő feladatuk volt. Azok közül a nők közül kerültek ki, akik már szültek, de koruk miatt nem lehet több gyerekük. Az egyik módszer, mely magzatelhajtás céljára szolgál egy méreg, a pesszoszt. Ez egy zsíros, vattaszerű anyagból készült kúp volt, melybe különféle gyümölcsök, növények, gyökerek főzetét, ásványi és állati eredetű anyagokat tettek. Hippokratész használatát is leírja: „Miután a terhes asszony két napot böjtölt, dagasszál kovásztalan kenyeret közönséges magrugó levével, és ezt helyezze fel. Patkánymagból mintegy két maréknyit oldjál fel mézes vízben, majd add inni […] Tengeri skorpióepét csavarj gyapjúba, és szárítsd meg árnyékos helyen, majd helyezze fel. Közönséges magrugó magvát és égetett kagylóhéjat oldjál fel nyúlszőrt tartalmazó borban, majd gyapjúba téve helyezze fel.” Tiberius császár korában a legnagyobb hírneve egy roppant ügyes görög nőnek, Elephantisznak volt, akinek „műhelye” – a híresztelések szerint – a császári palotában is működött. Receptjei a nagy Hippokratésztől származtak.

Az ókori római időkben a fiatal lányok körében a növények és az egyéb módszerek terjedtek el, sajátos keverékekkel kezdték a „kúrát”. Ilyen csodaszerekből az abortuszt nem tiltó ókori Róma orvosai háromszázfélét is ismertek, ezek némelyike ma már orvosilag is bizonyítottan hatásos receptek voltak. “Forralj fel ecettel két csésze egész finomra megtört lóbabot. Mikor félig megfőtt, adj hozzá csipetnyi aloét, ezzel főzd péppé, s azt egyenletesen kend a hasadra” – tanácsolja Galenus, az i.sz. II. század nagy orvosa azoknak a nőknek, akik el akarnak vetélni. Kortársa, Soranus, a Traianus korabeli Róma legdivatosabb nőgyógyásza a vetélés előidézésére a hagyományosan alkalmazott mechanikus eszközök mellett gyógyitalok, kenőcsök, főzetek hosszú sorát ismerteti, kezdve a máig is használatos, híres petrezselyemfőzettel. De ismert volt a célnak megfelelően kevert, fűszerezett fehérbor, ha férfi volt az illető, akkor közösülés előtt növényi kenőccsel kente be a hímvesszőjét. Apothetai_IconA legkorábbi római törvénykódex, a Tizenkét táblás törvények (i. sz. 450 körül) megengedte az apának a fogyatékosan született gyermek vagy a nem kívánt leánygyermek megölését. Spártában a teljes jogú polgárok körében teljesen megszokott volt ez a gondolkodás és életvitel. Gyermekeiket gyakran ledobták a külön az erre célra használt Taigetoszról. Ebben az időben a társadalomnak csak az erős és egészséges gyermekek kellettek a háború miatt. Nemzedékről nemzedékre örökítették a különböző vetéléssel kapcsolatos tudásukat, vagy a keleti vajákosok és bábaasszonyok tapasztalata adódott tovább, egyre tökéletesítve: táncosnők és prostituáltak hozták a kikötővárosokba és kereskedelmi központokba, nemkülönben azok a szépségápolásban és egyéb női fortélyokban jártas asszonyok, akiket a hellenisztikus államok uralkodói és nagyurai Pergamonba és Alexandriába, a római császárok és szenátorok pedig Rómába hozattak, és akik a birodalom minden jelentős városába eljutottak. Az ókori görög és római kultúrában tehát elfogadták az abortuszt és a nem kívánt újszülöttek elpusztítását.

A bibliai népek körében az egyértelmű magzatvédelem mellett még ismeretlen volt a művi abortusz. Az Ószövetség híres szemet szemért passzusát érdekes módon éppen egy vetélésről szóló rész vezeti fel: “Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni a szerint, ahogyan az asszony férjMedievalprege megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért.” A Talmud már tartalmaz magára az abortuszra vonatkozó jogi részt is, amely lehetővé teszi a művi vetélést (a has felnyitása utáni részenkénti eltávolítással), amennyiben az állapotos nő élete a fájdalmas vajúdás miatt veszélyben forog, kivéve, ha a gyermek fejének nagyobb része már világra jött, mert ebben az esetben már nem valóbb előre egyik élet a másiknál.

Folytatás következik….

Forrás:

Nógrád megyei Múzeumok Közl., 1977
Konstantinos Kapparis: Abortion in the Ancient World. (Abortusz az ókori világban). Duckworth, London, 2002. 264 old.
IPM, 1981. június, Antik titkok
http://hetek.hu/hit_es_ertekek/201210/az_abortusz_tortenelmi_gyokerei
http://bezzeganya.postr.hu/csirazo-hagyma-kvarcfeny-horgolotu-abortusz-a-regi-idokben
http://mindennapi.hu/cikk/tudomany/szaz-miatyank-abortusz-elott/2011-05-25/3491
http://romaikor.blogter.hu/199209/antik_abortusz

Eprestorta

Related posts

Leave a Comment