You are here
12736384_1701009080138381_397351908_n Life Misztikum 

AZ AMITYVILLE-I ISZONYAT


12736384_1701009080138381_397351908_n1974 novemberében Ronald DeFeo és családja boldogan léptek be új otthonuk ajtaján, mely egy tágas, középosztálybeli ház volt Amityville városában. Két héttel később az egyik fiúgyermek, az akkor 24 éves Ronald kivételével mindannyian halottak voltak. Mi történhetett?

A családot agyonlőtték őket. A fiú azt állította, hogy családjával egy házba betörő csavargó végzett, ám a rendőrség kételkedett a vallomás valószerűségében, de azt is kizártnak tartották, hogy Ronald követte volna el a borzalmas tettet, mivel nem találtak a karján lőpornyomokat, illetve az igazságügyi orvos szakértő komoly, poszt-traumás sokkot állapított meg nála. Gyilkosoknál ez meglehetősen ritka jelenség… De akkor ki – vagy mi… – gyilkolta meg ezeket az embereket?

 12442853_1701009150138374_1759824141_n

Az amityville-i horror nem sokkal később folytatódott, egészen pontosan akkor, amikor 1975. december közepén az új tulajdonosok birtokukba vették az ingatlant.
A Lutz család a napokban sokat beszélt a megvásárolandó házról. Legtöbbször az ár témája merült fel, hiszen a munkájuk miatt csak mindennapos ingázással tudták volna megoldani a fenntartást. A ház története sem volt elhanyagolható, ezért a szülők ezt is megosztották a gyerekekkel. Felvetülhet a kérdés, vajon ők nem aggódtak? Lutz szerint egy háznak nincsenek emlékei. Nem is gondolták, hogy a borzalmak miatt lakhatatlan volna az épület. A gyerekek azonban nagyon is féltek, hiszen nem volt választásuk, rájuk kényszerítették a költözést. George többször visszament a házhoz, körbejárta a környéket, majd végül ajánlatott tett. Lutzék körülbelül 80 000 dollárért vették meg az ingatlant. Miután George eladta a saját házát is, beköltöztek a DeFeo birtokra. Minden a megszokott kerékvágásban haladt a beköltözés során, kivéve azt az apró momentumot, hogy George barátja egy papot hívott a házhoz, hogy megáldja azt. Kathy katolikus volt, házassága, akárcsak férjéé, válással végződött, ezért jó ötletnek tartotta, hogy egy egyházi ember ellátogasson hozzájuk. Szerencsében reménykedtek. Ray atyát hívták magukhoz, aki a metodista George barátja volt. A pap szívesen elvállalta a ház megáldását, és el is magyarázta a dolgot George-nak, akinek nem igazán volt fogalma arról, hogy zajlik ez a folyamat. Az atya nem csupán egy egyszerű, kisvárosi pap volt, ugyanis egyházbíróként tevékenykedett, valamint jogi diplomát is szerzett Oxfordban, és több nyelven is beszélt. Miután elvégezte a ház megáldását, George pénzt akart felkínálni, ám az atya visszautasította. A barátságukra hivatkozva utasította el a fizetséget. George megörült barátja kedvességének, ám az távozóban aggasztó dolgokat mondott: „Tudod, valami nagyon furcsát éreztem az emeleti hálószobában. Jó lenne, ha senki sem aludna odabent.” Lutzék megfogadták a pap tanácsát, és varrószobává alakították át a helyiséget.  Az első éjszakán semmi furcsát nem vettek észre a házban. Úgy érezték, kicsit hűvösebb volt odabent, ám nem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget. Úgy vélték, még nem üzemel hibátlanul a fűtésrendszer, hiszen régen használták utoljára.
Már a legelső napokban is történtek megmagyarázhatatlan dolgok, amelyek azonnal jeges félelemmel töltötték el a család minden tagját. Néhány helyiségben iszonyatos bűzt lehetett érezni, amelyet sem szellőztetéssel, sem egyéb módszerekkel nem lehetett elűzni. Ez a szag a leginkább valamiféle oszlófélben levő tetem bűzére emlékeztetett, ám az alapos keresés sem hozott semmiféle eredményt, sehol nem találtak döglött rágcsálókat vagy egyéb szerves maradványokat. Úgy tűnt, ez a szag a levegőből jön, mintha maga a levegő rohadt volna meg… A fürdőszobában még érdekesebb jelenség zajlott. Előbb csak egy apró, barnás folt jelent meg a kád felett, amely aztán napról-napra nagyobb lett, és hamarosan egy mocsári anyagra nagyon hasonlító matéria elkezdte belepni a falakat. Az iszap eltávolíthatatlanak tűnt, hiába próbálkozott mindenféle módszerrel a háziasszony. 

10437131_1701009146805041_395223308_n

A paranormális események egyre fokozódtak, és az egész házra kiterjedtek. Az egyik nap Kathy azzal a hírrel hívta fel a férjét, hogy az alagsorban talált egy szobát. A munkából hazaérve George alaposan szemügyre vette a különös helyiséget. A falak vörösre voltak festve, és egy könyves szekrény volt csak benne. Lutzék érdekesnek találták a helyiséget, mivel az ingatlanközvetítő nem mutatta meg nekik, mikor a vásárlás előtt a házban jártak. A szekrény az eredeti tulajdonosé volt, és nem is távolították el azt, mikor Lutzék beköltöztek. George elkérte a ház alaprajzát és az összes hozzá tartozó tervet, ám azok egyikén sem szerepelt a szoba. A szoba körül lengő rejtélyek azonban egyre sokasodtak, mikor ismeretlen eredetű bűz kezdett áradni belőle. Semmilyen cső vagy szennyvízcsatorna nem futott a helyiség közelében, ezért a család értetlenül állt a szag forrása előtt. Kutyájuknak, Harrynek sem tetszett a szoba, ugyanis ahelyett, hogy bement volna oda, a küszöb előtt megtorpant, majd elhátrált tőle. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a házőrző megfutamodott, és el is bújt valami elől. Ezek voltak az első hétben tett felfedezések. A családtagok viselkedésében is változás állt be. George egyre ritkábban járt be dolgozni, Kathy sem igen járt el otthonról. Mindketten visszahúzódóvá váltak, nem szerettek az emberek közelében lenni. George el akarta hagyni a házat, ám Kathy ragaszkodott hozzá, hogy maradjanak, hiszen nagyon bájosnak vélte azt. Kathy egy idő után azt gondolta, megőrült, hiszen állandó ismeretlen eredetű zajokat hallott. Képtelen volt magyarázatot adni a jelenségekre, ezért áthívta barátait, hogy erősítsék meg abban, valóban paranormális események zajlanak a házukban.

A családtagoknak részük volt úgymond személyre szabott jelenségekben is. George Lutz állandóan fázott, néha szabályosan didergett, még akkor is, ha közvetlenül a kandalló elé telepedett. Felesége testén iszonyatos kelések, fekélyszerű foltok jelentek meg, a gyerekek pedig gyakran halálra rémülten menekülve szüleik hálószobájába, mondván, hogy égővörös, izzó szemek figyelik őket. A szemeknek nem volt testük. Egy hét elteltével valóságos pokollá változott a család élete. George egyre mogorvább, depresszívebb, visszahúzódóbb lett. Elhagyta a napi tisztálkodást és borotválkozást, naphosszat a nappaliban ült, és meredt maga elé. Nagy ritkán szólt csak a feleségéhez és gyermekeihez, ekkor szinte halálra vált hangon közölte velük, hogy valami megszállta a testét és tudatát. Arra kérte őket, hogy hagyják itt, amíg nem késő, de a család erre nem volt hajlandó. George tiszta időszakai meglehetősen rövidek voltak, és hamar visszatért az egyre agresszívabb, fenyegető viselkedésű, a szeretteitől teljesen elidegenedett férfi. A gyerekek sem bírták az egyre erőteljesebben rájuk nehezedő – egyelőre – csendes horrort: Sokszor egyszerűen nem akartak belépni a házba, egy esetben George szinte őrjöngve parancsoltba be őket, és fogolyként kezelte a fiúkat.

Jogosan kérdezhetjük ezután, miért nem futottak el? Miért nem hagyták maguk mögött az entitásokat, amik megkeserítették az életüket? George erre csak annyit mondott: Ez a mi házunk volt. Ott laktunk. A családfőnek fogalma sem volt róla, mi folyik az otthonukban, ám Ray atya tisztában volt vele, hogy nem evilági dolgokkal kell szembenézniük. Megkérdezte a családot, van-e hol aludniuk, mire Kathy kijelentette, az édesanyjánál meghúzhatják magukat. Az atya elküldte őket oda, és meghagyta nekik, hogy másnap elbeszélgetnek a házról. A család nem tudta, mi vár rájuk, ezért reménykedve várták a pap érkezését. Fogalmuk sem volt róla, hogy a házban uralkodó entitás követte őket a szülői házba. A házaspár egymáson tapasztalta, hogy az éjszaka levitálnak, a gyerekeket rémálmok gyötörték, úgy tűnt, még a kutyájukat is egy láthatatlan erő tartja rettegésben. A család komolyan elgondolkodott, mi lehet a kiváltó ok, majd rájöttek, sürgősen segítségre van szükségük. Lutzék megszerveztek egy találkozót Ronald „Butch” DeFeo ügyvédjével, hogy megvitassák, pontosan mi történt az Oceans Avenue 112 alatt. Az ügyvéd beszámolója alapján kétség sem fért hozzá, az a valami, ami megkeseríti a család életét, már a DeFeo család idején is a házban lakozott.

Az egyik éjjel kellős közepén a férfi felébredt, és azt látta, hogy felesége az ágy felett lebeg. Teste szörnyű módon elváltozott, elmondása szerint olyan volt, mint egy ős öreg boszorkány. Ezt követően borzalmas, állandósuló hallucinációi voltak arról, hogy a családtagjai démonokká változtak, ehhez párosult az a kényszerképzet, hogy mindannyian ellene vannak, és el akarják tenni láb alól. A viszony tehát még a családtagok között is meglehetősen félelmetessé vált. George egyik tiszta pillanatában szinte sírva közölte, hogy úgy érzi, egy gonosz erő, valamiféle szellem szállta meg a testét, és biztos abban, hogy az előző család, DeFeo-ék végzetét is ez a lény okozta. A férj számára olyan nyilvánvaló volt mi történt az előző lakókkal, mintha azt valaki megmutatta volna neki. Ronald DeFeo pontosan ugyanazon esett át, mint most ő. A szellem megszállta a testét és elméjét, és rövid időn belül teljesen kitörölte a férfi személyiségét. Ezt követően már azt tett, amit akart, és meg is tette: Fogott egy vadászpuskát, majd az éjszaka közepén közvetlen közelről agyonlőtte a feleségét és egyik gyerekét, majd saját magát. Az ifjabb Ronald a hangokra felriadva kimenekült a házból, így maradhatott életben. 

George biztos volt abban, hogy rájuk is ez a sors vár, és tudta, hogy a szellem hamarosan az ő személyiségét is teljes mértékben eltüntetheti. Könyörgött a feleségének, hogy azonnal távozzanak a házból. A nő rettenetesen megrémült, és pakolni kezdett, ám amikor az ajtó felé tartott a gyerekeivel, útjukat állta az a valami, ami egykor a férjük volt. A testlopó szellem ezúttal nem lőfegyvert vett magához, hanem egy konyhakést. Eljött az idő… A feleség és a gyermekek menekülőre fogták, és a csaknem egy órán át tartó üldözés végén valahogy sikerült kilökni George-t az egyik ablakon keresztül a ház kertjébe. Ekkor tért vissza a férj. Elméje teljesen kitisztult, és miután a család többi tagja is kimenekült a házból, már egyikőjük sem akart visszatérni oda. 

A rengeteg dokumentáció és mozis remekművek ellenére erősen élhet bennünk a gyanú: nem egy koholmánnyal állunk szemben? Lehetséges volna, hogy a Lutz család hírnévre, anyagi biztonságra vágyott? Több dolog is sántít a történetükben, ami a lelkes szkeptikusokat arra sarkalja, hogy vadul mutogassanak a családtagokra. Mind tudjuk, az emberi élethez elengedhetetlenek bizonyos feltételek, nem csoda hát, hogy a legnagyobb csalókat is ugyanaz a dolog mozgatta: a pénz. George maga vallotta be, hogy a ház megvétele előtt is tisztában voltak vele, nem lesz elég pénzük fenntartani a méretes építményt. Egy hónap sem telt el, máris óriási hírverést csaptak az épület körül. Lehetséges volna, hogy rájöttek, mégsem volt olyan jó vétel az egykori gyilkosságok helyszíne? Az ellentábor már biztosan rázza a fejét, hiszen akad egy bizonyíték, amit a mai napig nem sikerült megdöntenie a szkeptikusoknak. Ez nem más, mint egy fotó, amelyet Warrenék megbízásából készítettek.

Warren házaspár ( róluk már írtam a Démonok között című cikkben ) a mai napig az Amityville rejtélyt tartják a legemlékezetesebb ügyüknek.Lorraine beszámolt arról, a házban rejtőző entitás követte őket. Elkísérte őket a hazaútjuk során, és egy ideig az otthonukban is felfedezték, ezért nagyon veszélyesnek tartotta a házat.

A szekeptikusoknak rábizonyítani azonban sosem sikerült, hogy hamisítvány, ám az Amityville rajongók lelkesedése minden bizonnyal letörhet, mivel a történet valószínűleg egy ügyes kitaláció. A ház azóta sem áll üresen, különös módon egyik lakója sem számolt be arról, hogy különös események történtek volna velük. A ház csendes, békés, sosem láttak még benne szellemeket, akik láncaikat csörgetve reménytelenül bolyonganának az éjszaka közepén. Hogy mi az igazság?

Talán sosem tudjuk meg.

Írta:

Vodicska Tamás

Related posts

Leave a Comment