You are here
3 Sport 

Az Augsburgot fogadja a Bayern München

3
Nyugodtan nevezhetjük a mai mérkőzést bajor rangadónak, ám ha a presztízst, valamint az idei formát vesszük alapul nem kétséges, hogy a Bayern Münchennek hoznia kell a 3 pontot a mai meccs során.

AZ EB selejtezők vezéráldozatot követeltek, hiszen az újfent formába lendülő Arjen Robben hetekre kidőlt a törökök elleni vesztes meccsen elszenvedett sérülése miatt. London hőse hihetetlenül peches, hiszen április óta 4 bajnokin tudott játszani, elenyésző mennyiségű játékpercet. További gondot jelent, hogy Mehdi Benatia sérülése is súlyosabb, mint hittük, így a marokkói hátvéd is a lelátóra került, valamint Franck Ribery visszatérését is újra el kellett napolni. A keretben azonban ott lesz ma Kingsley Coman, a Juventustól kölcsönvett középpályás, akit sokan máris a kezdőben szeretnének látni. (Szerintem egyelőre még csereember lesz.)  Javi Martinez 2014 augusztusa után májusban néhány meccsre tért vissza, ám újabb sérülése miatt mostanáig kellett várni, hogy újra a keretbe kerüljön. (Véleményem szerint a világbajnok játékos szintén kaphat 2-3 percet Guardiolatól.) Holger Badstuber valamint Kirchoff nevét még ne keressük az összeállításban, ám örömteli hírnek számít, hogy mindkét játékos már labdával edz, visszatérésük gyakorlatilag a küszöbön áll.
A Kicker előzetes összeállítása a következőképp néz ki, és véleményem szerint jelen körülmények között ez a tizenegy lenne a legalkalmasabb a mai csata megvívására. (Hozzáteszem Xaxi Alonso és Lahm helycseréjét több, mint lehetségesnek tartom.)


Neuer
 – J. BoatengXabi AlonsoAlaba – LahmVidalM. GötzeThiago – T. MüllerLewandowskiDouglas Costa

Ha meg kellene neveznem két játékost, akinek a kátékára különösen vagyok a mai délutánon, az Mario Götze és Xabi Alonso. A német foci reménysége extraklasszis formában futballozta végig az EB selejtezőket, jó teljesítménye remélhetőleg megnövelte csekély önbizalmát.  Durva lesz amit mondok, de Robben kiesése pedig egy óriási lehetőség számára, hogy bejátssza magát a kezdőcsapatba, és befogja a kétkedők száját. Xabi Alonsot rengeteg kritika érte a szuperkupa döntő után (Hozzáteszem egy részük jogos volt.), azóta azonban meglehetősen hasznos tagja a csapatnak, a Leverkusen ellen például remekül látta el a feladatát. Úgy gondolom, hogy az idénybeli sorsa a következő hónapokban fog eldőlni.
A Bayern formája egyébként egyelőre reálisnak mondható: A Hamburg kiütése után a Hoffneheim ellen heroikus küzdelemben sikerült győzni Mülleréknek, a Leverkusen elleni meccs pedig sima volt rangadói mivoltához képest. Az, hogy a csapat kikapott a Regensburg elleni előkészületi meccsen nem nagyon számít, hiszen Xabi Alonso, Ulreich és Lahm kivételével egyetlen pályára lépő játékos sem tagja a nagy csapat alapkeretének. (Továbbá felkészülési meccsről volt szó.)
Az Augsburg a tavalyi évben végig erőn felült teljesítve jutott el a nemzetközi kupás helyekre. A csapat erősségét bizonyította, hogy Dortmundból és Münchenből is elhozták a három pontot, valamint a Mönchengladbachot is legyőzték ráadásul idegenben. Az idei évkezdete Markus Weinzierl csapatának, több, mint csapnivaló: Egy frankfurti döntetlen mellett, otthon kaptak ki a Herthától és az Ingolstadtól is. (Az Európa Ligában azért imponáló módon jutottak el a csoportba, és a kupában is állnak.) Szeptember elején nehéz véleményt mondani mi várhat rájuk, ám a kétfrontos csatát jelen állás szerint nem fogják bírni.
A tavalyi menetelésben kulcsszerepet játszott a Bayern tulajdonában lévő (ám most a Schalkénak kölcsönadott) Pierre Hojbjerg, akit azonban esélyük sem volt megszerezni az Augsburgiaknak, így az egyik legjobbjukról már a szezon előtt lemondhattak.  A tavalyi szezonban is a csapat legnagyobb  erőssége az egységessége volt, és ez idén sincs másként: Nincs olyan játékosuk, akit sztárnak, lehet nevezni, azonban tel vannak jó képességű labdarúgókkal. A góllövő kapusként is ismert Marwin Hiltz a Bundesliga egyik legstabilabb hálóőre, de a középpályán is olyan rutinos játékosok állnak bevetésre készen, mint a nemrég megvásárolt VB bronzérmes Piotr Trochowski, a még mindig remeklő Halil Altintop vagy a korábbi Bayern ígéret Marcus Feulner.  Több játékos is sérüléssel küzd a keretből. Parkernek a térdével vannak gondok, Opare izomsérüléssel bajlódik, Max pedig a legutóbbi edzésen sérült meg.

A csapatok történelme 1949-ig nyúlik vissza: Akkor az Oberligában 2:0-s augsburgi siker született. Legközelebb 1961-ben mérkőztek a felek, de a Bayern első győzelmére 1963-ig kellett várni, mikor a formálódó csikócsapat 3:2-re múlta felül ellenfelét. 1964-ben már a Bayern uralta a párharcot, két tükörsima feljutással, és a müncheniek feljutása, valamint az augsburgi foci hanyatlása is közrejátszott abban a tényben, hogy 2011-ig mindössze egyszer találkoztak a felek. Az 1983/84-es kupakiírásban a Bayern 6:0-s csapást mért ellenfelére.  Azóta a Bayern értelemszerűen eluralta a párharcot, és sorra aratta a 2-3 vagy akár 4 gólos sikereket ellenfélével szemben, egészen tavaly májusig. Akkor ugyanis fordult a helyzet, és Bobadilla góljával 1:0-s vendégsiker született az Allianz Arénában. A közös történelemhez még hozzátartozik, hogy azt Augsburg vezetőedzője, Marcus Weinziel, valamint a már említett Feulner és Trochowski is korábban játszott a Bayern Münchenben.

A mérkőzés 15 óra 30 perckor kezdődik, a találkozót az Eurosport2 követhetik végig.
A cikk 14 óra 20 perckor zárult.

Források: Kicker
Fussballdaten
Soccerway

Related posts

Leave a Comment