You are here
316Magyaro_Nemeto_0003_HG_w1024 Hírek Sport 

Az éjjel még nem ért véget a válogatott számára – A magyar csoda

316Magyaro_Nemeto_0003_HG_w1024
www.nemzetisport.hu

A magyar labdarúgó válogatottnak bő három hét alatt sikerült az, amit egyetlen politikai oldal sem ért el az elmúlt 25 évben, vagyis egységesebbé tenni az ország lakosságát.


Ahogyan azt már többen is megfogalmazták jelenleg a meccsnéző tömegben senkit sem érdekel a másik politikai hovatartozása, származása, szexuális beállítottsága, vagy, hogy melyik klubcsapatnak szurkol, egy a lényeg: A magyar válogatott győzelméért szorítson teli torokból az illető. Olyan emberek őrjöngenék együtt egy-egy meccs után és ölelgetik egymást, akik más esetben le sem ülnének a másikkal egy asztalhoz.  Nem véletlen, hogy a labdarúgás az a sportág, amiről azt tartják, hogy összekovácsolja az embereket, és ez nem is véletlen: 1986. vagyis a magyar válogatott utolsó világeseményen való szereplése óta hazánk 53 olimpiai aranyéremmel lett gazdagabb, ám egyetlen kajak-kenu, vívó vagy öttusa siker sem tudott olyan össznépi őrületet kiváltani, mint egy 1:1-es döntetlen egy EB újonccal szemben. Az eufória fokozatosan alakult ki: ahogyan a válogatott egyre inkább menetel, úgy lesz nagyobb az öröm is Magyarországon, és lesz legitimálva a „magyar futball” szóösszetétel. Ma már ott tartunk, hogyha a válogatott ki is esik a következő körök valamelyikéből, nemzeti hősként fognak a játékosainkra tekinteni, akik remekeltek egy Európa bajnokságon.

001_HG_w1024
Fotó: Nemzeti Sport – Hegedüs Gábor

Az egész siker sztori azonban nem Szalai Ádám osztrákok elleni góljával kezdődött, hanem jóval régebben: 2014 szeptemberében, mikor is egy Észak-írek elleni drámai vereség után, az MLSZ kirúgta Pintér Attilát, és kinevezte azt a Dárdai Pált, aki korábban egyetlen felnőtt mérkőzésen sem dirigált még csapatot. Ahogyan egy korábbi jó képességű játékosból lett „szakértő” mondta: „Ezzel a kinevezéssel szembeköpték a magyar edzőtársadalmat.” Az eredményességnek ez volt az egyik kulcsa: A 2000-es évek két legnagyobb sikereket elérő magyar klubedzője egyaránt bukott kapitányként távozott, és ez bizonyította, hogy nem is lehet több embert kinevezni a szép lassan elrothadó futballkultúránkból, ha sikereket akarunk elérni. (Érdemes megnézni, hogy hogyan is motiválta a játékosait a korábbi Hertha legenda, és hogyan Egervári Sándor, és rájöhetünk arra, hogy ez a különbség a magyar és a külföldi futballkultúra között.) Dárdai jött látott, és győzött, a nemzeti tizenegy pedig szép lassan újra a „Mi válogatottunk” lett, és a görögök elleni meccsre már azt vehette észre az ember, hogy várja az újabb, és újabb meccseket, mondván most mit is nyújt majd a csapatunk. Miután Dárdai nem tudta tovább ellátni kapitányi teendőit, az addig az utánpótlás válogatottat gardírozó, és ott valóságos futballreformot véghezvivő Bernd Storck lett a kapitány, és egy újabb sikertörténettel lettünk gazdagabbak. A  fél ország temetni kezdte a csapatot, a „Nemzet Palija nélkül” mondván így már nem leszünk sikeresek, korábbi NB1-ben is megbukott edzők, pedig egyenesen kikérték maguknak, hogy miért a korábbi Dortmund védőt nevezték ki kapitánynak, és nem „valakit, aki ismeri is a hazai futballt”. Storck azonban közellenségből hőssé avanzsált, mikor a pótselejtezőig vezette a csapatot, ahol aztán a jóval többre taksált Norvégiának gyakorlatilag esélye sem volt a csúcsformában játszó magyarok ellen. Tény, hogy a létszámot 1972, vagyis az utolsó EB óta, amin részt vett a csapat hatszorosára bővítették, de a fiúk bebizonyították, hogy helyük van Európa legjobb csapatai között. Az EB csoportkörének sorsolása csak fokozta az önbizalmat, hiszen lehetett következtetni arra, hogy egy bravúr győzelemmel akár tovább is juthat majd a csapat a 16 közé.

010_HG_w1024
Fotó: Nemzeti Sport – Hegedüs Gábor

Ez azonban remény volt, és elvakultságunkban sem számítottunk arra, hogy: CSAPATUNK CSOPORTGYŐZTES LESZ! Az idei EB végleg bebizonyította, hogy nem lehet tippelni a továbbjutókat illetően: Gondoljunk csak arra, hogy Izland továbbjutott, Írország megverte az olaszokat, Ausztria, amelyet titkos favoritként könyveltek el, győzelem nélkül esett ki, Észak-Írország és Wales közül, pedig valaki majd negyeddöntőt fog játszani. A mieink szereplése azonban kenterbe veri ezeket a csodákat. Ausztria ellen az első percekben kis híján gólt kaptunk, hogy aztán a félidő végére méltó ellenfelei legyünk a David Alabával kiálló „sógorok” ellen. Úgy gondolom, hogyha van olyan ember, akinek a játékában leképeződik a csapat menetelése az maga Szalai Ádám. Az első meccs előtt kevés esélyt adtak a válogatottnak, és sokan beszéltek arról, hogy csúnyán lefogunk szerepelni az EB-n, a Hoffneheim támadóját, pedig el sem vitték volna a kontinensviadalra. Szalait egy ország cserélte volna le az osztrákok ellen, ám a góljának köszönhetően a nemzet első számú hőse lett. Bár Ádám azóta nem szerzett újra gólt, formája több, mint nagyszerűnek nevezhető volt a későbbi két mérkőzésen is. A játszmáknak több hőse is volt Szalain kívül: Fiola Attila az egészségét is kockára tette, Király Gábor extázisban védett, Kleinheisler László, pedig az egyik legaktívabb játékosaként szerepelt.
A győzelem után még lehetett olyan hangokat hallani, hogy nem kell ünnepelni, mert még kieshetünk, vagy, hogy ezzel az örömünneppel politikai tőkét kovácsolnak a szurkolók a stadionokat építő kormánypártnak, ám ezek a hangok (melyek nyilvánvalóan hülyeségeket suttogtak) az Izland elleni meccs után elhallgattak. Az eddigi legkeményebb mérkőzésen hősiesen játszva, némi „ellenszélben” játszva is sikerült megszerezni a létfontosságú 1 pontot, és ezúttal is jelesre vizsgáztak küzdeni akarásból. (Ez 3-4 éve az egyik legnagyobb gondja volt a hátrányban játszó csapatainknak.) Mivel a németek Észak Írország elleni győzelmével biztossá vált a továbbjutásunk, sokan féltették a válogatottat mondván nem fogja komolyan venni a Cristiano Ronaldoék elleni meccset, ám a gárda most nyújtotta legjobb teljesítményét az egész Storck érában. Király megint nevéhez méltóan védett, Gera Zoltán megrúgta a torna gólját, Dzsudzsák Balázs a meccs embere is lehetett volna, Lovrencics Gergely pedig felfrissítette a szélsőjátékot. A magyar csapat teljes mértékben felvette a versenyt jóval nagyobb nevű ellenfelével szemben és a fiúk akár meg is nyerhették volna a mérkőzést, ha az egyik helyzet nem a kapufán csattan. Háromnegyed 8 után aztán már nem is volt kérdéses, hogy a válogatottunk nem pusztán kivívta a továbbjutást, hanem csoportelsőként jutott be a legjobb 16 közé.

011_KO_w1024 (1)
Fotó: Nemzeti Sport – Korponai Tamás

A játékosokon túl a sikerben elévülhetetlen érdemei vannak Bernd Storcknak, valamint a sportigazgatóvá kinevezett Andy Möllernek is. A német szakemberek sikeressége szerintem abban rejlik, hogy a lehető legalkalmasabb játékosokat találták meg a 23-s keretbe és nem azt nézték, hogy ki hogyan szerepel klubszinten. Nem számított, hogy Kleinheisler nem játszott egyetlen meccset sem hónapok óta, ő beválogatta a pótselejtezőre, hogy Szalai Ádám jó ideje nem lőtt gólt, ő bizalmat szavazott neki, hogy Király Gábort sokan már régen nyugdíjazták, nála nem volt kérdés, hogy ki is legyen a kapus vagy, hogy Dzsudzsák Balázst túlértékeltnek bélyegezték, a korábbi PSV sztár élete formájában bizonyít. (De beszélhetünk az „újra felfedezett” Guzmicsról, az ismeretlenségből előtűnő Nagy Ádámról, vagy a szintén bírált Németh Krisztiánról is, mint akik megtáltosodtak az utóbbi időben.)

hajramagyarok750
Fotó: Hegedűs Gábor

Innentől kezdve úgy gondolom, hogy bár minden mérkőzés ajándék lesz a csapatnak és az országnak is, a fiúknak nem kell tartania senkitől sem, (még vasárnapi ellenfelüktől, a tornagyőzelemre is esélyes Belgiumtól sem.) mert aki egy ilyen csoportból veretlenül, elsőként jut tovább, az bármit elérhet, még azt is, amit a görögök 2004-ben, vagy a dánok 1992-ben.

018_HG_w1024
Fotó: Nemzeti Sport – Hegedüs Gábor)

Immáron bebizonyosodott, hogy a foci pártoló, annak lehetőségeit támogató kormányzati politika igen is helyes úton jár. Köszönjük!

 

Related posts

Leave a Comment