You are here
13457763_1480201365339503_1362592933_n Life Természet 

Az én első Gímbikám!

Egy esős szarvasbika vadászat történetét szeretném megosztani veletek, amelyen Nógrád-megyében vettem részt 2015. szeptember 21-én. A borongós idő egyáltalán nem kedvezett a vadászatnak, egész nap szakadt az eső, de a szarvasok bőgése kárpótolt mindenben.

Az első napon egy szántó föld szélén foglaltunk helyet, nem messze tőlünk egy vadföld terült el repcével bevetve és ez az egész egy szellős erdősáv között helyezkedett el. A várakozások ellenére az első nap lövés nélkül zárult, de bíztunk abban, hogy a következő még tartogathat számunkra sikert.  Másnap korán reggel indultunk újabb lendülettel és reménnyel. A második nap egy völgybe mentünk, ahol napraforgók vártak minket. Nem messze tőlünk egy kis patak folydogált itt kezdtük meg a cserkelést.

A nap szépen lassan átfordult az estébe. Felültünk egy lesre és csendben vártuk, hogy Diana kegyeltjei legyünk. Nem is kellett sokat várni, egy apró ágreccsenést hallottunk, és egy tekintélyt parancsoló öreg bika állt előttem úgy 30 méterre, amely harcra hívta a többi bikát.  A kihívást elfogadva, megjelent a kísérőm által egy korábban kinézett bika. Elképesztő  és csodálatos érzés látni amikor két ekkora nyers erő egymásnak feszül. Ez volt az első olyan helyem ahol komoly bőgést hallottam, úgyhogy ez bennem mély, maradandó élmény lett. Amíg a szemeim előtt láttam a bikákat a szívesen hevesen vert, de ez az egész vadászat alatt jellemző volt. Fegyverem lassan célra téve útjára bocsájtottam a benne lévő golyót. Sajnos a nagy izgalmak miatt elvétettem a lövést, nagy volt bennem a vadászláz. Búsan elindultunk visszafelé, majd a 12. kiülést követően 2015. október 11-én egy csipke bokrokkal benőtt völgy egyik oldalán állva szúrtunk ki egy szarvasrudlit egy cirok vadföld közelében. Úristen! Ott a bikám köztük! Mivel messze volt úgy gondoltuk becserkeljük, ami hatalmas nagy élmény és az ember imádkozik erősen, hogy sikerüljön hiszen itt nem lehet hibázni. Életem eddigi legnehezebb és legjobb pár métere volt ez távolság. Ekkor kísérőm rám nézett, biccentett a fejével, éreztem hogy ezt mondja:

– Máté! Lőjed! – Nem telt el 5 másodperc, eldördült a lövés. A találatra nem  adott jelzést. Szomorúan könyveltem el, hogy megint hibáztam. De valami motoszkált bennem: Máté nem adhatod fel, meglesz.

Az szívem a torkomban dobogott. A csipkebokor takarása végett nem láttuk merre indult a bika, és a rálövés helyén találtunk habos tüdővért, de azon kívül semmi nyomot nem láttunk. Magamban  azért elmosolyodtam és reméltem ha  a kutya megérkezik talál még nekünk vért és talán szarvast is. A rálövéstől 5-10 méterre elkezdődött ismét a vérnyom és egyre intenzívebb lett, ott volt a bikám a rálövés helyétől mindössze 80 méterre. Ez volt még egy nehéz 80 méter. Amikor megpillantom életem első elejtett szarvasbikáját, egy érdekes érzés futott át rajtam, rendkívüli nagy örömöt  és tiszteletet éreztem. Ez az érzés az amelyet sosem felejt el az ember, egy igaz szívű vadász. Elmondhatom, hogy az eddigi legszebb vadászélményem volt’.

Visszatérvén a vadászházhoz, elkészítettük a legnemesebb vadunkhoz méltó terítéket.

13473872_1480201495339490_688426602_n

13444200_1480201362006170_2086613263_n

13457763_1480201365339503_1362592933_n

Tisztelet a vadnak!

Írta:

Csizmadi Máté

Related posts

Leave a Comment