You are here
4 Sport 

Bayern München győzelem a tavaszi nyitányon

Ugyan a Bayern München tegnapi játéka inkább hasonlított az ősz végén látható, kissé nyögvenyelős és tartalékos futballra, mint mondjuk a szeptember körül látott hengerelésre, mégsem lehet kétségbe vonni a listavezető győzelmének jogosságát.

1Pep Guardiola ismét az utolsó pillanatban változtatott, a meccs előtt megtippelt kezdőcsapaton, hiszen Arjen Robben helyére Kingsley Comant állította be, valamint a várt 4 helyett a meccs nagy részében három védő játékossal szerepeltette csapatát. Ha nem számoljuk az újfent padozó Arturo Vidalt, akkor mondhatjuk, hogy ennél erősebb összetételt keveset lehetett volna elképzelni vendégoldalon.
A hazaiak mestere (az egykor Bayern játékos) Bruno Labbadia szintén a legjobb játékosaiból állította ki csapatát: A kapusok csatáját újfent Adler nyerte, a HSV-nél, a Djourura épülő védelem, és a rutinos játékosokkal felálló középpálya összetételét előre ki lehetett találni, mint ahogyan azt is sejthettük, hogy Lasogga lesz a hazaiak egyetlen csatára.

Lehetne kertelni, hogy a játékosok a néhány hét szünet után próbálták felvenni a formájukat, és ezért hozott gyengébb játékot az első félidő, ám ki kell mondani bűn rossz volt az első 45 perc. A Bayern a labdatartásra összpontosított, a HSV viszont megpróbálta meglepni nagyobb nevű ellenfelét. (Ami nem nagyon sikerült, tekintve, hogy két kísérletükből egyik sem volt veszélyes.) A csendet Thomas Müller próbálta megtörni 10 perccel a fordulás előtt, ám Adler kapus gyakorlatilag elkaszálta a világbajnok támadót, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A labda mögé (meglepő módon ) Lewandowski állt, és a gólkirályi címének visszahódításán ügyködő lengyel is mülleri magabiztossággal értékesítette a tizenegyest. A félidő végén akadt még egy kérdéses szituáció a hamburgiak tizenhatosán belül, ám a játékvezető ezúttal nagyvonalúan továbbintett.
2Fordulás után bekezdett a Bayern, de Costa, Coman és Lewandowski sem ünnepelhetett gólt kecsegtető lehetőségük után. Nem úgy a vendégek: Aaron Hunt szabadrúgása után Lasogga került helyzetbe, lövésébe még Xabi Alonso is beleért, Neuer fölött pedig bevágódott a labda a kapuba.
A „fordított nap mámora” azonban 10 percig sem tarthatott a hazaiak számára, hiszen Müller levágódó lövése becsapta Adlert, a leshatárról induló Lewandowski pedig újfent vezetéshez juttatta a vendégcsapatot.   Innentől kezdve a mérkőzés újfent olyan színvonalat hozott, mint a kezdeti percek, egyedül Thiago megpattanó lövése jelentett (nem kevés) veszélyt a másik csapat kapujára.

3A Bayern München győzelmének jogosságához nem férhet szemernyi kétségünk sem, ez a siker gyakorlatilag a papírformával volt egyenértékű. Ami miatt most elmaradt a 3-4 gólos különbség, az nyilvánvalóan az ilyenkor szokásos félév eleji formával magyarázható, ezen a formán úgy is csiszolni fog az edzői stáb, legkésőbb a Leverkusen elleni rangadóig. Bár a gólban benne voltak páran, a védekezés már egy jóval stabilabb összképet mutatott, mint a felkészülés során, a támadó szekció pedig párszor megvillantotta valódi kvalitásait. Ami viszont komoly gondot jelenthet, az Jerome Boateng kidőlése, a világ talán legjobb hátvédje rossz nyelvek szerint akár 1-2 hónapra is kidőlhetett, és hiányát bizony még minden idők (egyik) legerősebb Bayern kerete is megérezheti. Ha, kidőlése tényleg hónapokra szól, akkor az akár még a Juventus elleni meccsekre is kihathat. (De hát először is várjuk meg a klub bejelentését, mintsem a Kicker, Bild és egyéb újságok óránként változó híreire támaszkodunk.)

4Számomra az idény egyik kellemes csalódása a Hamburg, abban a tekintetben biztosan, hogy az elmúlt évek kilátástalan futballjához képest milyen teljesítményre is képesek ezek a játékosok egy jó edző (Bruno Labbadia) keze alatt. Szuperlatívuszokat azért nem kell keresni a teljesítményükre, hiszen bár pariban voltak a Bayernnel, az ellenfelük egy fokozattal saját teljesítménye alatt játszott, és elvitathatatlan, hogy a HSV védői (Pláne Kacar) sok mindent bevetettek Comanék ellen. Mindenesetre kiemelendő közülük, a kapitány Djorou, a valós tehetségének megfelelően játszó Holtby, valamint a kapura helyenként veszélyes házi gólkirály Lasogga teljesítménye is. Nem gondolom, hogy több lenne ebben a keretben, mint a jelenlegi 10. hely, de olyan idénye lehet a nagy múltú gárdának, amelyben nem kell foglalkozniuk a kieséssel.

5A Bayern München játékosok teljesítményéről néhány szóban: Neuer benne volt a gólban, de hát ez maximum egy lábjegyzet az almanachok számára, tekintve, hogy ezt leszámítva hibátlanul védett. Badstuber az idei visszatérése óta talán most emlékeztetett leginkább klasszis önmagára, de Alaba és Boateng is hozta a kötelezőt. Phjilipp Lahm, Thiago Alcantara, és Douglas Costa ezúttal jóval haloványabbak voltak, mint azt várni lehetett, az öngólt vétő Xabi Alonso viszont most lényegesen jobban játszott, mit Karlsruhéban. Thomas Müllernek nem volt nagy meccse a tegnapi, de mindkét gólból kivette a részét, így büszke lehet magára. (Pláne arra, hogy nem volt rest átadni a labdát Lewának a büntető előtt.) Kingsley Comant sokan dicsérték a mérkőzés után, és ténylegesen jól is játszott, bár a beadásai még mindig csak részben pontosak. (Viszont lelkesedése, és veszélyessége kompenzál valamit ebből.) Robert Lewandowski duplázott, és bár ő sem volt éppen kiemelkedő, két gólja után nincs mit a szemére vetni a lengyel klasszisnak. A cserék közül: Javi Martinez remekül pótolta Boatenget, Vidal valamit próbált villantani 20 perc alatt, Robbennek viszont ezúttal nem sikerült sokat hozzátenni a mérkőzéshez.

A Bayern München legközelebb szombat délután a Hoffenheim elleni hazai bajnokin lesz látható.

Related posts

Leave a Comment