You are here
_DSC2942a Interjú 

Budapest rejtett arcai

A hétköznapi rohanásban sokszor nem is vesszük észre, mennyi csodás arca van fővárosunknak. Szerencsére vannak fotósok, akik felhívják erre figyelmünket. Budapest városfotósával, Bódis Krisztiánnal beszélgettünk.

Miről készítetted az első fotódat?
Első fotóim turista-városfotók voltak, amiket Erasmus ösztöndíjasként készítettem Athénban egy kis kompakt géppel. Barátaim, ismerőseim pozitív visszajelzéseinek hatására kaptam kedvet, hogy komolyabban foglalkozzak a fotózással.

DSC_2709b Melyek azok a helyek és pillanatok, amit szívesen megörökítesz a  fényképezőgépeddel?

Városfotósként Budapest rejtett arcait szeretem leginkább lencsevégre kapni. Illetve a jól elkapott emberi pillanatok is boldoggá tesznek.

Mennyi időt fotózol egy nap?

Jelenleg talán 3-4 órát egy nap (ebben az is benne van, hogy egyik nap nem fotózok csak feldolgozok, másik nap meg 8 órát fotózok). Májustól novemberig ez a szám duplázódhat.

Mitől egyediek szerinted a képeid?

Egyedi látásmód, különleges helyszínek, érdekes fények és színek, jól elkapott pillanatok, diszkrét utómunka – legalábbis remélem, hogy mások is így látják a munkáimat 🙂

Volt már lehetőséged arra, hogy kiállításra kerültek a fotóid?

Igen, szerencsére már többször is. Az eddigi legnagyobb lehetőséget tavaly kaptam. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ által megrendezett “Budapest a szemünk előtt” óriásplakát kiállításon 15-ből 8 kép az én fotóm volt. Először az ország több száz pontján, majd végül a Bálna előtt voltak kiállítva 2 hónapon át.

_DSC2867Melyik a kedvenc napszakod és miért?

A napfelkelte lenne, de nem rajongok a korán kelésért. Úgyhogy inkább a naplemente előtti időszak, mikor megnyúlnak az árnyékok és szép ellenfényes fotókat lehet készíteni.

Van olyan hely, helyszín ahol szívesen fotóznál, de még nem volt rá lehetőséged?

Van egy pár, de nem szeretek semmit előre lelőni. A lehetőség előbb-utóbb eljön, csak ki kell várni! 🙂

Hol találkozhatnak az érdeklődök a fotóiddal?

A Facebook oldalamon (https://www.facebook.com/krisztian.bodis.photography), a honlapomon (http://krisztianbodis.com/), illetve a We Love Budapest portálon (http://welovebudapest.com/), utóbbinál külsős fotósként dolgozom.

My Fair LadyMit csinálsz akkor mikor nem fotózol?

Feldolgozom a készített fotókat! 🙂 Utána már nem sok szabadidőm marad, igyekszem ápolni a magánéletemet, illetve nagy ritkán eljutok sportolni is 🙂

Milyen jövőbeni terveid vannak a fotózással?

Szeretnék szakmailag tovább fejlődni és szeretnék továbbra is főállásúként megélni a szenvedélyemből.
Létrehoztam egy fotós vállalkozást, mely a Magyarországra látogató külföldi turistákat célozza meg. Egyelőre gyerekcipőben jár a dolog, de ennek felfuttatása a terveim között szerepel. http://budapestonly.com/

Nagyon szépen köszönöm a válaszaidat és reméljük továbbra megörvendeztetsz minket a szebbnél szebb fotóiddal!

Írta: Mócsány Gergő

 

_DSC2513 (1)

 

Trabant 01

_DSC1746 (1)

nyugati_A2

 

 

Related posts

Leave a Comment