You are here
12027717_947903408621477_4494431578197166500_n Kultúra 

David Bowie páratlan életútja

12027717_947903408621477_4494431578197166500_n
Hiába élt le 69 évet, amelyből közel ötvenet aktívan töltött, és hiába tett le az asztalra három embernek is elegendő életművet, mégis azt lehet mondani, hogy David Bowie éjjel bekövetkező halála több volt, mint megdöbbentő. Bár messze nem volt a korosztályom, és csak néhány éve kezdtem jobban megismerni a zenéjét mégis azt tudom mondani, hogy meghatározó zenei élményeket köszönhetek a nemrégiben elhunyt művésznek. Nekrológot nem szándékozom írni egyik személyes kedvencemről, ez inkább egyfajta gyors áttekintése a művész szakmai életének.

David Robert Jones 1947. január 8-án született London, Brixton kerületében. Első bandáját 15 évesen alapította, különböző kisebb zenekarokban játszott, ám hamar rájött, hogy nem neki való, hogy a háttérben maradjon. Nevet változtatott (Jim Bowie polgárháborús őrmester nevét vette fel.), és 1967 áprilisában pedig sikerült kiadatni első lemezét. (David Bowie címmel) Sokan mondják, hogy David karrierje töretlen volt, ám 67 óta, ám nyilvánvaló, hogy ez a leggyengébb lemeze (néhány közepesen jó dallal), hiszen itt még kevés egyediséget lehet felfedezni a dalaiban. (Bowie szerint olyan rossz volt a lemez, hogy a 70-es években igyekezett elérni, hogy zúzzák be azt.)Második albuma a „Space Oddity” ellenben osztatlan sikert aratott az Egyesült Királyságban, a címadó dal pedig generációk számára nyújt kitörölhetetlen klausztrofób élményt. (A dal hőse, Major Tom egy olyan űrhajós, aki kint rekedt az űrben.)

Két bluesosabb beállítottságú album után, 1972-ben jött el számára a világsiker a „Ziggy Sturdast” albummal. Alteregója, Ziggy az androgün űrlény a korszak meghatározó jelképe lett, gyakorlatilag pozícionálva Bowie attitűdjét a nemiséget illetően. Az albumon szereplő dalok közül több is azonnal világsláger lett. (Legismertebb talán a „Starman” című szerzeménye a lemezről.) Egy évvel később jött az újabb glam –rock stílusú album az „Aladdin Sane” tovább növelte figurája népszerűségét, ám Bowie már a következő évben más műfaj felé fordult.

Zeneiségét pusztán azért is nehéz meghatározni, különösen ebben a korszakban, mert gyakorlatilag minden albumon más stílusú zenét játszott. A „Pine up” és a „Diamond Dogs” (Utóbbi albumon érezni az 1984 című regény ihletését.) még azt átmenetet jelentették, (Megítélésük ezért is változó a rajongók, valamint a kritikusok között.) a „Young Americans” azonban már egy keményvonalasabb zenei stílussal szolgált a hallgatók számára. Újabb éles váltás következett ezután, hiszen a „Station to Staion” album megint kísérleti jeleget öltött, néhány instrumentális szerzeménnyel. Ezek után Bowie Berlinbe költözött, ahol három lemezt is rögzített, az időszak csúcsának az utolsó Lodger című korongot tartják.

Mindenféleképpen a 80-as évtized eleje volt számára a csúcs: A „Scary Monsters” (melynek dalaiban leszámol korábbi önmagával) kritikailag, míg a „Lets Dance” (olyan örökbecsű szerzeményekkel, mint a „China Girl”, a címadó dal, vagy a „Modern Love”) a közönség körében volt kirobbanóan sikeres. Utóbbi album már az akkor divatos new-wayve stílusban készült, és újabb rajongókat szerzett Bowienak. A  következő lemezek „Tonight”, „Never let me Down” viszont már újfent inkább pop-rock stílusban készültek. Ebben az évtizedben hősünk több egyéb projektbe is belevágott, többek között duettet énekelt a Queen együttessel („Under Pressure”), Tina Turnerrel (Tonight), valamint Mick Jaggerrel is elkészítette a több, mint emlékezetes, finoman szólva is homoerotikus elemeket tartalmazó klipet.  („Dancing in he Street”) Ebben az évtizedben kezdett el erőteljesebben foglalkozni színészi karrierjével is, Pilátust alakította a „Krisztus utolsó megkísértésében”, játszott a Twin Peaks mozifilmben, valamint ő volt a Koboldkirály a „Fantasztikus labirintus című filmben. (Utóbbi film zenéje az ő nevéhez fűződik.)

Az évtized végére kissé hanyagolta szóló karrierjét, és a meglehetősen rövid életű Tin Maschine nevű bandájával turnézott, valamint adott ki két (feledhető) lemezt.  Szóló visszatérése ugyan, a kritikai bukásnak számító „Black Tie, White Noise” volt.), ám igazán nagyot a 95-ös „Outside” szólt. (Utóbbi lemez tele van kísérletező hangvételű dalokkal, melyek közül talán a Lost Highway elején felcsendülő I’m Deranged a legismertebb.) A két évvel későbbi „Earthling” című albummal megint egy újabb arcát mutatta meg a világnak, majd a következő három art-rockosabb hangzású dalokat tartalmazó lemez után, 2003-ban egy időre visszavonult.

Ebben az időszakban újfent filmezéssel foglalkozott. (Tesla szerepét játszotta a Tökéletes trükkben.), hogy aztán 2013-ban megtörje a csendet. A „The Next Day”  gyakorlatilag teljes médiacsöndben készült, éppen ezért is volt meglepő, hogy az akkor 66 éve Bowie életének egyik legsikeresebb lemezévé vált. Ez a lemez már egy jóval érettebb arcát mutatta a művésznek, aki azonban nem próbálta meg megtagadni korábbi énjét. Idén aztán, a 69. születésnapján jött az új lemez, a roppant autentikus zenei élménnyel kecsegtető „Blackstar”, melynek utolsó klipje a „Lazarus” négy nappal ezelőtt jött ki. A történtek pedig új értelmet adnak a dalok szövegének, vagy épen az utolsó videoklipnek. A pop kaméleonja ugyanis eltávozott, és pótolhatatlan űrt hagyott maga mögött.

Related posts

Leave a Comment