You are here
Lewis Hamilton jól kezdett Bakuban (Fotó: Autosport) Hírek Sport 

Hamilton az első gyakorlás legjobbja Bakuban

Lewis Hamilton jól kezdett Bakuban (Fotó: Autosport)
Lewis Hamilton jól kezdett Bakuban (Fotó: Autosport)

Az persze önmagában nem nevezhető meglepetésnek, hogy a két Mercedes volt a leggyorsabb Bakuban, a mögöttük kialakult sorrend viszont már annál inkább: mindkét McLaren-Honda az első hét között kezdett!

Katasztrofálisan alakult a Red Bull számára a bakui első szabadedzés, hiszen miközben Max Verstappen olajszivárgás miatt mindössze hét kört tudott megtenni, Daniel Ricciardo odacsapta autója hátulját a 15-ös kanyar kijáratában, s alaposan összetörte azt. A baleset miatt be kellett lengetni a piros zászlót, ami értékes időt vett el az új pályával barátkozó csapatoktól – nem is beszélve a Red Bullról, akiknek két autója összesen 24 kört futott, míg a Mercedesek például 55-öt, a legszorgalmasabb Bottas pedig egymaga 34-et.

Ricciardo balesete:

Az említett három versenyző zárta az első három helyen az edzést, Hamilton közel négy tizedet adott legjobb körén Rosbergnek, míg utóbbi Bottasnak további hármat. A csapatok elsősorban az ezen a hétvégén „középső” lágy gumikat használták, de Rosberg például 19 kört tett meg egy szett szuperlágy keveréken, míg Hülkenberg a közepeseket is alaposan meghajtotta.

Kellemes meglepetést jelentett a McLaren szereplése, hiszen Alonso a 4., Button pedig a 7. helyen kezdte a hétvégét, ami, figyelembe véve, hogy egy új pályáról van szó, igen biztató a hétvége további része előtt. Kettejük közé Vettel és Perez fért be, akiknek csapattársai csak a 12., illetve 10. helyen zártak. A hátsó régiót a megszokott csapatok foglalták el, leszámítva Marcus Ericssont, aki a műszaki hibás Verstappen mellett a jó formáját kereső Daniil Kvyatot is megelőzte.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m46.435s 23
2 Nico Rosberg Mercedes 1m46.812s 0.377s 32
3 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m47.096s 0.661s 34
4 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m47.989s 1.554s 21
5 Sebastian Vettel Ferrari 1m48.627s 2.192s 26
6 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m48.922s 2.487s 17
7 Jenson Button McLaren/Honda 1m49.019s 2.584s 21
8 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m49.125s 2.690s 22
9 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m49.267s 2.832s 16
10 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1m49.301s 2.866s 27
11 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m49.611s 3.176s 20
12 Kimi Raikkonen Ferrari 1m49.635s 3.200s 16
13 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m49.778s 3.343s 17
14 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1m50.167s 3.732s 25
15 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m50.473s 4.038s 18
16 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m50.485s 4.050s 7
17 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1m50.551s 4.116s 19
18 Jolyon Palmer Renault 1m50.910s 4.475s 25
19 Kevin Magnussen Renault 1m50.939s 4.504s 27
20 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m51.219s 4.784s 24
21 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m51.771s 5.336s 11
22 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1m51.925s 5.490s 28

(formula.hu)

Related posts

Leave a Comment