You are here
Lewis Hamilton (Fotó: Autosport) Hírek Sport 

Hamilton folytatja remeklését, övé lett a kanadai pole

Lewis Hamilton (Fotó: Autosport)
Lewis Hamilton (Fotó: Autosport)

Bár a hajrában már egyikük sem tudott javítani, mégis szoros küzdelmet hozott a Kanadai Nagydíj időmérője a két Mercedes között. Lewis Hamilton végül hajszállal jobb volt csapattársánál, így ő várhatja a legjobb helyzetből a vasárnapi futamot.  

Az időmérő ezúttal csak 21 résztvevővel kezdődött, Kevin Magnussen ugyanis a harmadik edzésen elszenvedett balesete miatt nem tudott pályára lépni. Na nem ő sérült, hanem az autója, mégpedig olyannyira, hogy a Renault-nak egy másik karosszéria felhasználásával kell azt újjáépítenie, így a dán a futamot csak a bokszból kezdheti majd meg.

A Q1 búcsúzóinak névsora senkit nem érhetett meglepetésként, hiszen a másik Renault, Jolyon Palmer mellett a két Sauber és Manor futották a leggyengébb időket, a pályán azonban a megszokottnál nagyobb volt a kapkodás az első percekben, hiszen a mezőny az eső érkezésétől tartott. A csapadék meg is érkezett az utolsó percekre, így a hajrában már senki nem tudott javítani, és Rio Haryanto még a fallal is megejtett egy kellemetlen, defektet érő találkozót.

A második szakaszra nem folytatódott az esőzés, továbbra is a lila oldalfalú gumikor folytatódhatott a csata, de igazán csak a piros zászlós periódus után, amire amiatt volt szükség, mert az első percekben Carlos Sainz hibázott és odacsapta Toro Rossóját a Bajnokok Falához. Az élen Hamilton csak 18 ezreddel futott jobb időt Rosbergnél, mögöttük pedig szorosan követték egymást a Red Bullok, a Williamsek és a Ferrarik. Fernando Alonso zsinórban harmadszor juttatta be a Q3-ba a McLarent, ám Buttonnak ez most sem sikerült.

Az időmérő fináléjában hamar teljes bizonyossággal kijelenthettük, hogy ezúttal Monacoval ellentétben senki nem lesz képes harcba szállni a pole-ért a Mercedesekkel. Az első körök után Hamilton 62 ezreddel vezetett Rosberg előtt, az ideiglenes harmadik helyet elfoglaló Verstappennek azonban már hat tizedre rúgott a lemaradása. Érdekes módon aztán a brackley-i alakulat egyik pilótája sem tudott javítani az idején az utolsó gyorskörében. Hamilton hiába futott legjobb részidőt az első és harmadik szektorban, ez sem volt elég, míg Rosberg a kör kezdetekor hibázott, így ő meg is szakította menetét és azonnal visszahajtott a bokszba. Az eredmény így az első sort illetően nem változott, Hamilton ötödször szerezte meg az első rajthelyet első F1-es győzelmének színhelyén. A harmadik helyre a sokat javító Vettel jött be, akit Ricciardo, Verstappen és Raikkönen követ.

A kvalifikáció végeredménye:

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m12.812s
2 Nico Rosberg Mercedes 1m12.874s 0.062s
3 Sebastian Vettel Ferrari 1m12.990s 0.178s
4 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m13.166s 0.354s
5 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m13.414s 0.602s
6 Kimi Raikkonen Ferrari 1m13.579s 0.767s
7 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m13.670s 0.858s
8 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m13.769s 0.957s
9 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1m13.952s 1.140s
10 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m14.338s 1.526s
11 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m14.317s 1.505s
12 Jenson Button McLaren/Honda 1m14.437s 1.625s
13 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1m14.571s 1.759s
14 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m14.803s 1.991s
15 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m21.956s 9.144s
16 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1m14.457s 1.645s
17 Jolyon Palmer Renault 1m15.459s 2.647s
18 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1m15.599s 2.787s
19 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m16.663s 3.851s
20 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1m17.052s 4.240s
21 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m15.635s 2.823s
22 Kevin Magnussen Renault

(formula.hu)

Related posts

Leave a Comment