You are here
Lewis Hamilton (Fotó: formula.hu) Hírek Nonstop all in Sport 

Hamilton negyedszer nyert hazai pályán, veszélyben Rosberg 2. helye

Lewis Hamilton (Fotó: formula.hu)
Lewis Hamilton (Fotó: formula.hu)

A brit közönség nagy-nagy örömére Lewis Hamilton látta meg elsőként a kockás zászlót a Forma-1-es Brit Nagydíj vasárnapi futamán, míg csapattársát, Nico Rosberget vizsgálják, mert megszegte a rádiós szabályt.

Nem lennék most időjós az Egyesült Királyságban, ugyanis a futamra ígért száraz idő helyett, szakadó eső fogadta a mezőnyt, így amellett, hogy mindenki az esőgumikkal állt fel a rajtrácsra, a versenybíróság Safety Car-os rajtot rendelt el, hogy elkerüljék a rajtbaleseteket.

A biztonsági autó 5 kör megtétele után elengedte a mezőnyt és repülőrajtot vett a 22 fős mezőny. A várt Hamilton-Rosberg csata elmaradt, miután a brit remekül kapta el a startot és már egy kör után 4 másodperces előnyt épített ki német csapattársával szemben, akinek Verstappen támadásait kellett kivédekeznie több-kevesebb sikerrel.

A kerékcserék már a repülőrajttal egyidőben megkezdődtek: Raikkonen és Bottas az 5., Massa és Ricciardo a 6. körben, míg az élen álló hármas a hetedik körben váltott átmeneti esőgumikra.

Tíz kör elteltével a második boxkiállások is megkezdődtek a középmezőnyből előretörni kénytelen Sebastian Vettel jóvoltából, aki slick abroncsokra váltott és a négyszeres világbajnok példáját követte mindenki, miután az ideális ív felszáradt.

Az élen nem volt változás a kiállások után, melynek Sergio Perez volt az egyik nyertese, hiszen bejött a két Red Bull közé. A pálya azonban nem száradt fel teljesen, főleg az 1-es kanyar volt még nagyon vizes, ott többen is kicsúsztak vagy megpördültek, esetleg elvétették a féktávot, mindazonáltal ebből a kicsúszósdiból Fernando Alonso járt majdnem pórul, hiszen megperdülése után éppen hogy elkerülte a gumifallal való találkozást és végül a kavicságy széléről tudott visszaevickélni az aszfaltcsíkra.

Az élmezőnyben eközben Max Verstappen és Nico Rosberg talált egymásra és vívtak kemény csatát, amit végül a holland titán nyert meg egy zseniális manőverrel, a külső ívről előzte meg a tabella éllovasát, majd 10 kör után Verstappen többször is hibázott és az abroncsaival is küszködött, míg végül Rosberg a DRS által visszaszerezte a 2. helyet.

Max Verstappen (Fotó: Autosport)
Max Verstappen (Fotó: Autosport)

Ezt követően Rosbergnek akadt gondja a sebességváltóval néhány körrel a leintés előtt és ezt jelentette is rádión a csapatnak, ahol a mérnöke új beállításokat javasolt és arra kérte a németet, hogy ne állítsa 7-es fokozatba a váltót. A hibát orvosolták, viszont a stewardok egyből vizsgálni kezdték az üzenet szabályosságát és az esetleges döntés akár befolyással lehet a végeredmény tekintetében.

A futamot tehát Lewis Hamilton nyerte, 8.2 másodperces előnnyel verte Verstappent és 16.9 másodperccel Rosberget. Pontot szerzett a két Force India, köztük Sergio Perez vívott nagy csatát a hétvége előtt a kontraktusát meghosszabbító Raikkonennel, melyből a 36 éves finn pilóta keült ki győztesen és lett ötödik, míg Perez hatodik. Szintén pontszerzést ünnepelhetett a két Toro Rosso is: Carlos Sainz a 8. lett, míg orosz bajtársa, Daniil Kvyat a 10. helyen látta meg a kockás zászlót.

A Forma-1 legközelebb 2 hét múlva a 31. Magyar Nagydíjjal folytatódik.

A futam végeredménye:

1 Lewis Hamilton Mercedes 1h34m55.831s
2 Max Verstappen Red Bull/Renault 8.250s
3 Nico Rosberg Mercedes 16.911s*
4 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 26.211s
5 Kimi Raikkonen Ferrari 1m09.743s
6 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m16.941s
7 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1m17.712s
8 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1m25.858s
9 Sebastian Vettel Ferrari 1m31.654s
10 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1m32.600s
11 Felipe Massa Williams/Mercedes +1 kör
12 Jenson Button McLaren/Honda +1 kör
13 Fernando Alonso McLaren/Honda +1 kör
14 Valtteri Bottas Williams/Mercedes +1 kör
15 Felipe Nasr Sauber/Ferrari +1 kör
16 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari +1 kör
17 Kevin Magnussen Renault +3 kör
Jolyon Palmer Renault Kiesett
Rio Haryanto Manor/Mercedes Kicsúszott
Romain Grosjean Haas/Ferrari Kiesett
Marcus Ericsson Sauber/Ferrari Kiesett
Pascal Wehrlein Manor/Mercedes Kicsúszott

*Nico Rosberg 10 másodperces időbüntetést kapott a rádiós szabály megszegéséért

N.M

Related posts

Leave a Comment