You are here
Lewis Hamilton (Fotó: Autosport) Hírek Sport 

Hamilton a Red Bull hibájának köszönhetően nyerni tudott

Lewis Hamilton (Fotó: Autosport)
Lewis Hamilton (Fotó: Autosport)

Daniel Ricciardo hétvégéje, Lewis Hamilton futama volt a Monacói Nagydíj: a Mercedes pilótája váratlanul sokáig bírta az abroncsokon, de a Red Bull elrontott kiállása nélkül valószínűleg nem győzött volna a vizes-száraz futamon.

Semmivé oszlott a Monacói Nagydíjat pole-pozícióból kezdő Daniel Ricciardo taktikai előnye a vasárnapi futamra. A pályafutása első rajtelsőségét gyűjtő Red Bull-pilóta ugyanis a Q2-es felvonásban szuperlágy abroncson teljesítette legjobb körét, azaz a szabályok alapján ezzel kezdhette volna meg a vasárnapi futamot, ellentétben a mögötte felsorakozó, Q2-ben ultralágy gumin köröző ellenfelekkel. A vasárnap délelőtti zivatar következtében azonban vizes pályán indult útjának a mezőny, minden autóra esőgumi került fel.

A versenyirányítás úgy döntött, hogy a 78 körös futam biztonsági autó mögött kezdődjön meg, a sorrend tehát változatlan maradt, leszámítva a nyolcadik helyről induló Daniil Kvyatot, akinek autója valószínűleg elektronikai probléma miatt állandó sebességen ragadt. Az orosz kétszer járt a bokszutcában, mire kormánycsere után sikerült kijavítani a meghibásodást, körhátrányban tért vissza.

Elsőként Kevin Magnussen, majd Lewis Hamilton fogalmazott meg olyan üzenetet, hogy itt az ideje elkezdeni a versenyzést, a biztonsági autó a 7. körben állt ki a mezőny elől. Ricciardo megőrizte vezetését, leszakítva a két Mercedest, miközben Magnussen köztes abroncsokért hajtott a bokszba. Csapattársa, Jolyon Palmer csúnyán összetörte Renault-ját a Saint-Devote kanyarban, a görbe célegyenesben veszítette el az irányítást és ütközött a falnak, majd fék nélkül egészen az első kanyarig csúszott.

A biztonsági kocsi nem tért vissza, helyette virtuális Safety Cart rendeltek el a roncsok eltakarításáig, a versenyzők a 10. körben gyorsíthattak ismét versenytempóra. Miközben Jenson Button, aki szintén inter gumikra váltott, megfutotta a leggyorsabb kört, Kimi Raikkönen találkozott a fallal a hajtűkanyarban. A mögötte haladó Romain Grosjeant szintén kis híján a falba vezette, majd a Ferrari alá gyűrt első szárnnyal haladt tovább, mígnem a sikánnál úgy döntött, inkább lehúzódik a pályáról. A bajnokság második helyezettje volt a futam második kiesője.

A 14. körben Sebastian Vettel a negyedik helyről kiállt átmeneti esőgumikért. Daniel Ricciardo eddigre – mindössze négy valódi versenykör után – közel 10 másodperc előnyt alakított már ki, esős gumikon gyorsabb volt az intert használó pilótáknál. Mögötte fontos helycsere történt, Nico Rosberg elengedte maga mellett Lewis Hamiltont, aki egyetlen kör alatt öt másodpercet adott csapattársának. A Mercedes rögtön elismerte, a tempókülönbség miatt ők kérték helycserére a pilótákat. Hamilton hátránya azonban nem csökkent, a különbség a vezető Ricciardóhoz képest 12-13 között váltakozott.

Kimi Raikkonen korán kiesett a versenyből (Fotó: formula.hu)
Kimi Raikkonen korán kiesett a versenyből (Fotó: formula.hu)

Nico Rosberg a 21. körben állt ki kerékcserére, egy komoly csoport élére tudott visszatérni: a saját kiállásával negyedik helyre felugró Sergio Perez, Vettel, Hülkenberg, Sainz és Alonso elé. Jóval hátrébb Magnussen és Kvyat akadtak össze a Rascasse-ban, az orosz versenye ezen a ponton ért véget. Max Verstappen, aki szombati balesete után a bokszutcából kezdte meg futamát, feljött az utolsó pontszerző pozícióba.

Daniel Ricciardo a 24. körben az utolsók között hajtotta végre kiállását, Hamilton és Pascal Wehrlein volt ekkor már csak teljes esőgumin. Ricciardo a második helyre tért vissza, és a már egyértelműen kedvezőbb abroncsokon rohamléptekben közelített Hamiltonra. Négy körrel a kiállás után utolérte a még mindig kint maradó háromszoros világbajnokot. A Mercedes stratégiája az lehetett, hogy legközelebb már száraz abroncsokra váltson. Az ideális ív a pálya legnagyobb részében ekkor már nem volt nedves. Bár Ricciardo egyértelműen nagyobb tempóra lett volna képes, Hamiltonék ezen a ponton így is 1:30 végi köröket teljesítettek, akárcsak a harmadik helyen haladó Rosberg és üldözői.

Nem Hamilton, hanem Marcus Ericsson volt az első, aki száraz pályás gumit tetetett fel Sauberjére a 31. körben, ezzel ő vált a Mercedes kísérleti nyulává. Hamilton még a kör végén bokszba jött, ultralágyra cserélve a vizes gumit.

A roham megindult a bokszutcában, így Ricciardo valójában az utolsók között jött ki kerékcserére. Jóval többet bukott, mint az egy kör különbséget Hamilton kiállásához képest: a csapat csak megállása után hozta ki a szuperlágy abroncsokat, a hosszú kiállás után a második helyre jött vissza, ezzel a bakival is közvetlenül Hamilton mögé.

A figyelem Hamilton és a továbbra is kiváló tempót diktáló Ricciardo csatájára szegeződött, pedig mögöttük ugyancsak zajlottak az események, Perez jött fel a harmadik helyre Vettel és Alonso előtt, míg az elmúlt három Monacói Nagydíj győztese, Nico Rosberg a hatodik helyig csúszott vissza. Max Verstappen az időmérőhöz hasonlóan ismét összetörte autóját, mikor 35-re ért a körszámláló, ismét VSC-t rendeltek el.

Az újraindítást követően Ricciardo több helyen próbálta megelőzni Hamiltont, csúszkáló autójával azonban kis híján ő kötött ki a falban, a sikán után dühösen mutogatott riválisának, aki zárta előtte az ívet. Az eseménydús verseny 38. körében, alig féltávjánál járt ekkor. Az ausztrál néhány kör erejéig kissé szétesett, de aztán ismét DRS-távolságon belülre lopta magát. A stewardok közben úgy döntöttek, nem büntetnek az újraindítást követő incidensért.

Közben a harmadik és negyedik helyen haladó Sergio Perezre és Sebastian Vettelre még nagyobb figyelem szegeződött, a páros 10 másodpercre maradt le a két éllovasoktól, ők pedig az ultralággyal és szuperlággyal szemben lágy gumit használtak, ami egészen biztosan a futam végéig kitartott.

A 15. helyért csatázó Sauberek története nem lett volna túl érdekes, ha nem ütköznek össze a Rascasse-ban: mindez nem sokkal azután történt, hogy Felipe Nasr a csapat kérése ellenére nem engedte el Marcus Ericssont, aki megkísérelt csapattársával szemben egy előzést. Újabb, rövid VSC-fázis következett.

Ericsson és Nasr ütközése:

Az 52. körben a lekörözéseket kihasználva Daniel Ricciardo újra előzési pozícióba került a sikánnál, de nem volt helye, hogy végrehajtsa, így Hamilton újra lélegzetvételnyi előnybe került.

Sergio Perez hátránya a 60. körben 8 másodperc környékére csökkent, a Force India pilótája egyre gyakrabban került a képernyőre. A mezőny első felében kevés pozícióváltás történt, Nico Rosberg a sikánban átvette az ötödik helyen Fernando Alonsótól, de a pálya levágása miatt inkább visszaadta a helyezést a spanyolnak. McLaren másik pilótájának, Jenson Buttonnak üzenetet játszottak be: a leintés előtt nyolc körrel újra eleredhet az eső.

Ahogy a körök múltak, egyre nyilvánvalóbbá tűnt: nemhogy Ricciardo, de még Hamilton sem tervez kiállni a versenyen, a brit pilóta több mint 40 kört akar teljesíteni az ultralágy abroncson. Az élen álló két versenyző között hol nőtt, hol csökkent a különbség, Ricciardo nem került túl messzire, de lőtávolon belülre sem. Perez különbsége eközben ismét 10 másodpercre csökkent, miután a futamon a sokadik VSC-t léptették életbe egy pályára befújt zsák miatt.

Az eső csupán néhány csepp formájában jelent meg a futam végén, meglepetésre azonban Ricciardo gumijai fogytak el hamarabb – azok a szuperlágy abroncsok, amelyeken eleinte még Hamilton ultralágyas tempóját is tartani tudta. A brit versenyző végül 6 másodperc fölé növelte előnyét, így nyolc évvel az elsőt követően megszerezte második monacói futamgyőzelmét, első alkalommal nyert a balszerencsésen induló 2016-os szezonban.

A csapata hibája után cseppet sem boldog Daniel Ricciardo idén először állhatott dobogón második pozíciójával, míg a pódium legalsó fokán Sergio Perez ünnepelt a Force Indiával. Sebastian Vettel és az idei legjobb eredményét elérő Fernando Alonso végzett a legjobb ötben, míg a hatodik pozíciót a legvégén Nico Hülkenberg elhalászta Rosberg elől. Sainz, Button és Massa szereztek még pontokat. A Monacói Nagydíjat 15 autó fejezte be.

A futam végeredménye:

1 Lewis Hamilton Mercedes 1h59m29.133s
2 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 7.252s
3 Sergio Perez Force India/Mercedes 13.825s
4 Sebastian Vettel Ferrari 15.846s
5 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m25.076s
6 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1m32.999s
7 Nico Rosberg Mercedes 1m33.290s
8 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari +1 Kör
9 Jenson Button McLaren/Honda +1 Kör
10 Felipe Massa Williams/Mercedes +1 Kör
11 Valtteri Bottas Williams/Mercedes +1 Kör
12 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari +1 Kör
13 Romain Grosjean Haas/Ferrari +2 Kör
14 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes +2 Kör
15 Rio Haryanto Manor/Mercedes +2 Kör
Marcus Ericsson Sauber/Ferrari Kiesett
Felipe Nasr Sauber/Ferrari Kiesett
Max Verstappen Red Bull/Renault Kiesett
Kevin Magnussen Renault Kiesett
Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari Kiesett
Kimi Raikkonen Ferrari Kiesett
Jolyon Palmer Renault Kiesett

(formula.hu)

Related posts

Leave a Comment