You are here
JETI Life Misztikum 

ISMERETLEN LÉNYEK – JETI

 

JETI

Jetinek a nyugati civilizációban egy nagy, főemlősszerű, a jelentések szerint a Himalájában élő lényt neveznek. A név a tibetiyeh-teh-ből származik – ennek jelentése: (zavaró módon) „kicsi, emberszerű állat”. A Himalája más népei jeren néven ismerik.

12443216_1703672823205340_1012848694_n

Bizonyos fizikai bizonyítékok (mint például fészkek) azt sugallják, hogy a jeti egy ismeretlen főemlős, egy megmaradtemberszabású, esetleg egy medvefajta lehet. A legtöbb tudós és szakember elégtelennek minősíti a bizonyítékokat, és a jetit legendának, vagy bizonyos valós jelenségek rossz értelmezésének tartja.  Mindezek dacára sokan hisznek a jetiben. A jeti talán a legismertebb kriptid a Loch Ness-i szörny mellett. Az oxfordi Brooks Egyetem kutatói két Északkelet-Indiában talált – a helyiek szerint a „vad erdei embertől” (a jeti egy helyi változatától) származó – szőrszál genetikai vizsgálata alapján arra jutottak, hogy viselőjük egyetlen ismert fajhoz sem tartozik. A jeti elképzelése feltűnő hasonlatosságot mutat a világszerte minden kevésbé lakott területen elterjedt, óriás majomemberekről szóló történetekkel, amelynek révén amatőr kutatók általában összemossák ezeket az elnevezéseket.

JETI

Mindazonáltal jeti néven a Himalájában megfigyelt jelenségeket tartjuk számon. Ausztráliában yowie-nak nevezik, Kanadában gogote-ként ismerik, az ottani amerikai őslakosok által használt elnevezés után pedig sasquatchnak nevezik (ez “szőrös embert” jelent). A Mongólia sivatagaiban és Dél-Szibériában vándorló népek pedig almastinak nevezik a hatalmas emberszabásút. Ám a jeti mellett a legismertebb elnevezés az USAeurópai származású lakosaitól származó bigfoot elnevezés, ami „nagylábat” jelent. A himalájai őslakók feltehetően évszázadok óta ismerni vélik a lényt (európai kutatók egészen a legújabb korig nem fordulhattak meg a térségben). A következő észlelések a jeti hírének nyugati útját követik nyomon. „A Bengáli Ázsia-társaság Lapja” („Journal of the Asiatic society of Bengal”) 1832-ben közölt le egy észlelésről szóló beszámolót B. H. Hodgsontól. Azt írta, hogy miközben észak-Nepálban utazván a bennszülött kísérői egy magas, két lábon járó lényt láttak, akinek sötét, hosszú haja volt, és félelmében elmenekült. Hodgson maga nem látta a lényt, de azt gondolta, hogy egy orangután lehetett. 1889-ben egy brit tiszt (L. A. Waddell) hatalmas lábnyomokat talált a hóban Szikkim (India) területén, egy hegyen.

JETI

A helyiek elmondták neki, hogy ezek a Ye-ti, egy emberszerű lény nyomai, aki igen gyakran megtámadja az embereket. 1913-ban kínai vadászok egy csoportja arról számolt be, hogy megsebesített és elfogott egy emberszerű lényt, amit a helyiek csak “havasi embernek” hívnak. A szőrös lényt állítólag öt hónapig tartották fogva, míg elpusztult. A jellemzések szerint fekete, majomszerű arca, hatalmas teste volt, amit ezüstös, hosszú szőr borított. Kezei és lábai emberszerűek voltak és a lény rendkívüli testi erővel bírt. J.R.P. Grent brit erdészeti katonatiszt, aki éppen Szikkim tartományban tartózkodott 1914-ben, beszámolt arról, hogy hatalmas lábnyomokat talált, amik minden bizonnyal egy hatalmas és furcsa lény nyomai. A Howard-Bury vezette brit hegymászó expedíció tagjai 1921-ben éppen a Mount Everest északi oldalán tartózkodtak, amikor észrevettek néhány sötét alakot egy távolabbi hómezőn. Amikor elérték a helyet (kb. 17 500 láb magasan), a furcsa alakok már eltűntek, de hátrahagytak néhány hatalmas, emberszerű lábnyomot a hóban. Alan Cameron, aki szintén egy Mount Everest expedíción vett részt 1923-ban, megfigyelt néhány hatalmas és sötét színű alakot, akik messze fenn a hóhatár feletti térségben meneteltek egymás mögött. Amikor két nappal később elérték a helyet, számos felvételt készítettek a különös, hátrahagyott nyomokról. Egy görög fotós, név szerint N. A. Tombazi, aki 1925-ben a National Geographic Society tagjaként tartózkodott a Himalájában, megpillantott egy furcsa teremtményt, amit később így írt le: “Pontosan úgy nézett ki mint egy emberi alak, és éppen néhány törpe Rododendron bokor közül húzkodott ki valamilyen gyökereket”. Tombazi ekkor kb. 15 000 láb magasan járt, később elérte a kicsiny bokrokat de mindössze néhány különös nyomot talált a hóban. 1936-ban a H. W. Tilman vezette expedíció néhány furcsa lábnyomot talált a hóhatár közeli térségben a Mount Everest lejtőin.

1953-ban Sir Edmund Hillary a Mount Everestre tett expedíciója során több nepáli buddhista kolostorban is hallott a lényről. A szerzetesek több festményt és a jetinek tulajdonított relikviát (például levágott kezet) mutattak neki. Sőt az egyik kolostorban még egy jetiskalpot is vehetett borsos áron, amiről azonban később kiderült, hogy ócska hamisítvány. A hegycsúcsra vezető utolsó métereken, a sűrű havazásban Hillary még látni is vélte a három méter magas, két lábon járó szörnyeteget, amint pár méterrel fölötte megáll egy meredélyen és őt bámulja, majd lassan elsétál.

A  helyzet némileg megváltozott 2013-ban, amikor Bryan Sykes, Oxford Egyetem genetikaprofesszora váratlan bejelentést tett. A kutató – 2013 őszén tett bejelentését – miszerint a jeti létezik, és valószínűleg egy ősi himalájai medveféle lehet –, kétkedéssel fogadta a tudományos közösség. Az eredmény ugyanis semmilyen komoly (szakmailag lektorált) szaklapban nem jelent meg, ráadásul a kutató alapítója és elnöke egy olyan cégnek, amely üzleti alapon kínál eredetkutatást magánszemélyeknek.

Ez a helyzet változott meg most, ugyanis július 2-án a brit Királyi Természettudományos Akadémia biológiai tudományokkal foglalkozó folyóirata, a Proceedings of the Royal Society B megjelentette Sykes tanulmányát. Korábban nem volt példa rá, hogy egy ilyen rangos tudományos lap foglalkozzon az állítólagos lénnyel.

A tanulmányban az olvasható, hogy a kutatás során Sykes összesen 57 állítólagos jetiszőrmintát kért be különböző múzeumoktól és magánszemélyektől. A begyűjtött, két és négy centiméter hosszúságú szőrmintákból különféle vizsgálatokkal (makroszkópos, mikroszkópos és fluoreszcens) szűrték ki az oda nem illő anyagokat (növényi szöveteket, üvegszálakat). A művelet végére 37 olyan minta maradt, amelyeket a kutatók további tanulmányozásra érdemesnek tartottak.

A megmaradt anyagokat fertőtlenítették, hogy megtisztítsák őket a különböző szennyeződésektől, amelyek torzíthatják a vizsgálat eredményét (például az emberi szennyeződések miatt a kutatók azt hihetnék, hogy a vizsgált szőrminta egy ember-emlős hibridhez tartozik).

Az alapos sterilizálás után a kutatók a minták úgynevezett mitokondriális DNS-ét vizsgálták meg. A mitokondrium az  energia előállításában és annak elraktározásában szerepet játszó sejtszervecske, amely saját DNS állománnyal rendelkezik – ezt nevezzük mitokondriális DNS-nek. Ebből a mitokondriális DNS-ből nyertek ki egy rövidebb szakaszt, amelyet aztán összevetettek egy olyan genetikai adatbázissal, amely számos ma élő és kihalt állat DNS-mintázatát tartalmazza.

A rendelkezésre álló 37 mintából összesen 30 volt megfeleltethető a génbankban tárolt állatok adataival (hetet nem tudtak elemezni). Az eredmények első látásra lelombozónak tűnhetnek, ugyanis kiderült, hogy az állítólagos jetiszőrök hétköznapi emlősöktől származnak. A minták között megtalálhatóak voltak például ismert medvefajok, ló, mosómedve, szarvas, farkas, sőt egy esetben ember is. Két minta azonban felkeltette a kutatók érdeklődését.

A két minta Indiából és a délkelet-ázsiai Bhutánból származott. Az indiai szőrszál aranybarna színű és állítólag egy olyan állathoz köthető, amelyet egy indiai vadász lőtt le 40 évvel ezelőtt. A vadász beszámolója alapján az állat viselkedése alapvetően különbözött a jól ismert barnamedvéétől. A másik vörösesbarna szőrmintát egy magasan fekvő bhutáni bambuszerdőben találták.

A vizsgálatok során kiderült, hogy ezeknek a mintáknak több részlete is egy régen élt  jegesmedve genetikai állományának egyes szakaszaival egyezett meg 100%-ban. A pleisztocénből (jégkorból) származó jegesmedve – amelynek génjeit egy több mint 40 ezer éves fosszilizálódott állkapocscsontból nyerték ki – genetikai felépítését tekintve különbözik a ma élő jegesmedvétől.

A kutatóknak két elképzelésük van a minták eredetéről: vagy egy eddig ismeretlen medvefajhoz tartoznak, vagy már ismert medvék keresztezéséből született állattól származik. Ha az utóbbi eset igaz, akkor egy olyan fajról lehet szó, ami közvetlenül a barnamedve és a jegesmedve szétválását követő időszakból származik (amikor a két új faj még tudott szaporodni egymással). Pontosabb eredmények megismeréséhez azonban további kutatások szükségesek Bryan Sykes szerint.

A legutóbbi kutatások szerint a jegesmedvék és a barnamedvék fejlődése kevesebb mint 500 000 éve vált el egymástól. Korábban úgy vélték, hogy ez a szétválás nagyjából 5 millió évvel ezelőtt történt meg.

Írta:

Vodicska Tamás

Related posts

Leave a Comment