You are here
kastélyok Interjú 

Kalandozások a hazai kastélyok világában

kastélyok

Az oldal 2014. márciusában indult, azóta sokat változott és egyre több mindent kínált azoknak, akik rátaláltak az oldalra. Ma már nem csak fotókat és történeteket találhatnak az érdeklődők, hanem kastélyhoteleket, túraútvonalakat és mindent, ami a hazai kastélyokhoz kötődik. A Kastélyok.com tulajdonosaival beszélgettem.

Mióta foglalkozik a kastélyokkal?

Először is pontosítanék: foglalkozunk. A párommal ketten kezdtünk el kastélyozni. Mindenhová együtt megyünk, közösen készítjük a webes oldalainkat is. Én a honlapot szerkesztem, a párom pedig a Facebook oldalt üzemelteti. Induláskor volt még két segítségünk, az egyik az adatgyűjtésben, a másik az oldal elkészítésében nyújtott szakmai segítséget. Neveket szándékosan nem említek, egyelőre szeretnénk inkognitóban maradni.

kastélyok
fóti Károlyi-kastély: ahol a gróf albérletben lakik a saját kastélyában

Mi az, ami megragadta ezekben a régi épületekben?

Erre nem könnyű válaszolni, hiszen több összetevője van. Egyrészt az építészeti szépsége az, ami magával ragadó, de talán a történeteik azok, amelyek a leginkább felkeltik az érdeklődésünket. A történelem kastélyokat érintő fejezetei sem elhanyagolhatók, főleg, hogy ma is élnek még közöttünk egykori grófok, akik manapság sokan szeretnék visszaszerezni őseik egykori családi otthonát. Nagy élmény velük személyesen megismerkedni, többször is megesett már velünk, hogy találkozhattunk egy-egy ma is élő leszármazottal.

 

Körülbelül hazánkban mennyi kastély található és milyen állapotban lelhetőek fel?

Ha megnézte a honlapunkat, ott láthatja, hogy adatbázisunkban jelenleg 742 magyarországi kastély található. Hogy mennyi lehet valójában, azt elképzelni sem tudjuk, hiszen utazásaink során gyakorta „fedezünk fel” olyanokat, amelyeket sehol nem említenek, de a gyakorlott szem már a stílusjegyekről felismeri, hogy alighanem kastéllyal van dolgunk. Aztán nyomozni kezdünk az ott élők között, tudnak-e valamit az épületről. Aztán olyan is van, hogy olvasóink hívják fel figyelmünket egy általunk nem ismert kastélyra. Azt gondolom, ez a jelenlegi szám még bőven fog gyarapodni.

kastélyok
Mikosd-kastély Mikosszéplak: szeretünk olyan helyekre bejutni, ahová nem lehet

 

Vannak olyan épületek, amelyeket már nem láthatunk csak régi fotókon?

Igen, sajnos van, nem is kevés. Ha a menüpontoknál a kastély típusainál a romos kastélyok szűrőre kattint, találhat egy párat.

Ha össze kellene állítani a hazai kastélyok közül egy 10-es toplistát, melyek lennének ezen a listán Ön szerint?

Talán ezt a legnehezebb megválaszolni, mert közel fél ezer csodás épület bejárása után sok olyan van, amelyik közel áll hozzánk valami miatt. Egy biztos, a nádasdladányi Nádasdy-kastély marad a legkedvesebb, hiszen itt pecsételődött meg a sorsunk, ez volt az első szerelem, amikor eldöntöttük, hogy kastélyokkal szeretnénk foglalkozni. Azután nagy kedvencünk lett Tura, Fehérvárcsurgó, Dég és megannyi kastélyhotel, amelyeket gyakran felkeresünk, kipróbálunk, hogy ajánlhassuk az oldalunk kedvelőinek a legjobbakat.

kastélyok
Zichy-kastély – Nágocs: itt kaptunk a gróftól rögtönzött koncertet

Tudna említeni olyan történetet az egyik épülettel kapcsolatban, amely nagyon megérintette Önt?

Hogyne! Amikor Nágocson jártunk, azt hittük, egy lakatlan kastélykertben járunk, amikor is egy kutya rohant felénk hangos ugatással és azt hittük, megesz minket azonnal. De szerencsére csak ugatott előcsalva ezzel a ház gazdáját, aki a kastély egyik romos emeleti ablakából köszönt ki. Amikor lejött és bemutatkozott, leesett az állunk és a lábunk a földbe gyökerezett: Zichy László úr volt személyesen, a gróf, ahogyan a helyiek nevezik. Nagyon megilletődtünk, egy végtelenül intelligens, kedves embert ismertünk meg a személyében. Nemcsak hogy rendhagyó történelem órát tartott nekünk, miközben megmutatta a kastély felújítási munkálatait, de a nagyteremben olyat énekelt nekünk, hogy visszhangzottak a falak. Folyt a könnyünk, ahogyan hallgattuk Őt.

 

Rengeteg videót és fotó összeállítást láttam arról, hogy hogyan nézett ki a Budavári Palota és jelenleg milyen. Önnek mi a véleménye a jelenlegi állapotáról?

Ezt a kérdést passzolnánk, a budapesti palotákkal egyelőre nem foglalkozunk.

 

Az elkövetkező időkben melyek azok a kastélyok, amiket újra láthat a nagyközönség?

Honlapunkon naprakészen tájékoztatjuk erről olvasóinkat. Facebook oldalunk követői pedig biztosan nem maradnak le egyetlen felújított kastély átadásáról sem, hiszen naponta friss bejegyzésekkel tájékoztatjuk kedvelőinket. Nincs 2 hete, hogy Majkon átadták a gyönyörűen felújított Esterházy-kastélyt. A többivel kapcsolatban annyit elárulunk, hogy a téglási Dégenfeld – kastély átadása lesz időszerű, valamint a napokban lesz a gyulai Almássy-kastély átadásának is az első üteme, amelyről tudósítani fogjuk olvasóinkat.

kastélyok
Károlyi-kastély Fehérvárcsurgó

A honlapjuk kicsit más, mint a többi . . .

Oldalunkat 2014. március végén indítottuk, azóta sokat fejlesztettünk, változtattunk rajta. Arra gondoltunk, hogy a kastélyok lexikális összegyűjtésén kívül legyenek „szolgáltatásaink” is. Azon kívül, hogy a kastélyokhoz leírást adunk – legyen az történelmi vagy akár napjainkban élő információ – megpróbáljuk bemutatni saját fényképekkel valamint tapasztalatokkal – néha kritikákkal – fűszerezni a tudnivalókat. Ha ott valamilyen intézmény vagy szálloda működik, akkor oldalunkról egy linken keresztül egyből oda juthat. Listázni lehet különböző szűrők alapján, mint például helyszín-, név- vagy funkcionalitás. De lekérhetjük például csak a látogatható vagy az esküvők megtartására alkalmas helyszíneket is. Túrázóknak is van egy menüpontunk, ahol az egy irányba eső kastélyokhoz túrákat ajánlunk. Mindezt akár egy kastélynál, akár a túráknál térképen megjelenítve és útvonaltervezővel segítve. Nagyobb túrázók egy kastélylátogatottsági térképen bejelölhetik maguknak a már meglátogatott kastélyokat, ezzel könnyítve újabb célpontok felkutatását. De van még hírlevelünk és fórumunk is, valamint lassan havi rendszerességgel megjelenő játékunk is, ahol kastélyokkal kapcsolatos nyereményeket (könyveket, látványtérképeket, kártyákat) lehet nyerni. Folyamatosan érkeznek rajongóinktól észrevételek és ötletek az oldallal kapcsolatban. A jókat természetesen beépítjük, mivel nekünk is érdekünk a nagyobb látogatottság hogy szívesebben nézegessék kastélyainkat.

Milyen jövőbeni terveik vannak?

Rengeteg ötletünk van, de biztosan megérti, ha ezeket nem fedjük fel most Önnek. Havonta megjelenő Hírlevelünkben mindig találhatnak az olvasók sok-sok újdonságot. A legutóbbi számunkban például egy új funkcióra hívtuk fel a figyelmet: külön rá tudnak keresni az érdeklődők azokra a kastélyokra, amelyek esküvők, rendezvények megtartására alkalmasak, valamint az eladó kastélyokat is ki lehet listázni. Szeretnénk minden kastélyokkal kapcsolatos témában benne lenni, hogy aki az „oldalunkra téved”, az megtalálja biztosan, amit keres. Célunk a legtartalmasabb és legnépszerűbb kastélyokkal foglalkozó oldal lenni.

Köszönöm szépen a válaszaikat és bízunk abban, hogy továbbra is megörvendeztetnek minket ezekkel a csodálatos épületekkel!

További információ:

http://kastelyok.com/

https://www.facebook.com/kastelyokcom?fref=ts

Related posts

Leave a Comment