You are here
2 Sport 

Kölnbe látogat a Bayern München

2
A szerdai döbbenetesen nagy meccsen kivívott győzelem után, most egy jóval könnyebb, ám nem lebecsülendő ellenfél vár a Bayern Münchenre az 1. FC Köln személyében.

A listavezető csapatnál változásokról tudunk beszámolni, hiszen Javi Martinez immáron teljesen gyógyultnak nyilvánítható (a keretben azért nincs benn), Arjen Robben viszont egy kisebb sérülés miatt ma is csak a lelátóról fog szurkolni társainak. Mivel a hétközi volt a nagyobb meccs, így szerintem az ott látott Bayernhez képest egy picit eltérő tizenegyet láthatunk, amely nem gyengébb, de amelyből néhány kulcsember azért pihentetés céljából kimaradhat. Alaba például újra középhátvédet játszhat Benatia vagy Kimmich helyett, a szélre pedig visszatérhet Juan Bernat. (esetleg Rafinha) Robben kidőlése változásokat hozhat a középpályán is, ha Guardiola nem akarja Douglas Costát feltétlenül középen tartani egy esetleges Ribery-Coman páros szerepeltetés miatt, akkor Götze újfent a kezdőcsapat tagja lehet ma délután. Szélsőknél ugye most eggyel csökkent az alternatívák része, én valahogy úgy érzem, hogy Ribery pihenőt kaphat és Costa-Coman páros lesz a kezdőben. Müller esetében szerintem csak a pályán elfoglalt pozíció a kérdéses, Lewandowski pedig már a múlt héten is pihent, így szinte biztosan a kezdőcsapat tagja lesz.

Az 1. FC Köln csapata szinte biztosan idén is meghosszabbítja Bundesliga tagságát, ám így is egy meglehetősen kétarcú csapatról beszélünk a kecskések esetében. Otthon olyan bravúrokra is képes Peter Ströger csapata, mint a Borussia Dortmund legyőzése, de ugyanakkor „sikerült” kikapniuk a Hannovertől is hazai pályán, sőt beleszaladtak néhány nagyobb pofonba is.  Sérülések terén jól áll a csapat, egyedül fiatal középpályásuk Kevin Vogt hiányzik a mai találkozóról, ő a lábával bajlódik. A gárda erőssége mindenképpen az, hogy fiatal játékosokra építenek, hiszen a kapitány Matthias Lehmann az egyetlen aki elmúlt 30 a keretből. A kapus Timo Horn, a Kicker átlagok szerint eddig a legjobb teljesítményt nyújtja Kölnben, a maga 22 éve ellenére is, Dominique Heintz alapembernek számít az U21-es válogatottban, Jonas Hector gyakorlatilag lassan sztárjátékossá fejlődik, de Leonardo Bittencourt vagy éppen Yannick Gerdhart is nagy ígéretnek számít Németországban. A góllövés általában Anthony Modeste feladata, a Hoffenheimből érkező támadó jelenleg 11 gólnál tart.

Az első Köln-Bayern mérkőzésre 1965-ig kellett várni, és akkor a hazaiak alaposan kitömték Sepp Maier kapuját, mivel 6:1-lett a végeredmény. A 70-es évek elejétől kezdve az összecsapások rangadókká váltak, és nem voltak ritkák a kiütéses győzelmek sem: Hol a Bayern győzött 7:0-ra (1971),hol a Köln csapott oda egy 5:1 „képében” (1972) A bő két évtizedes, roppant látványos rivalizálás a 90-es bajnokság hajrájában zárult le,mikor is a Bayern óriási hajrával elhappolta a bajnoki címet a kölniek orra elől. Ettől kezdve az 1.FC anyagi helyzete kezdett destabilizálódni, és a csapat is a 90-es évek végén kiesett a ligából. A 2000-es évek arról szólt általában, hogy a Köln visszajutott a ligába, majd egy év után azonnal ki is esett, általában két Bayern elleni vereség mellett. (2003-ban a kupa elődöntőben a bajorok 8 -0-ra mészárolták le ellenfelüket.) 2008 óta, egy év kivételével valamennyi idényben találkoztak a csapatok, és a müncheniek szinte mindig győztesen hagyták el a pályát, kivéve a 2009-es müncheni (1:2) és a 2010-es kölni (3:2) mérkőzést. Ősszesl a címvédő 4:0-s győzelmet aratott Robben, Vidal, Müller és Lewandowski góljaival.

A találkozót az Eurosport 2 közvetíti élőben, 15 óra 30 perctől.

Related posts

Leave a Comment