You are here
Billy Walters (Fotó: theruggedmale.com) Hírek 

Letartóztatták Las Vegas leghírhedtebb sportfogadóját

Billy Walters (Fotó: theruggedmale.com)
Billy Walters (Fotó: theruggedmale.com)

Az FBI egy golfklubban letartóztatta Las Vegas híres-hírhedt sportfogadóját, a 69 esztendős Billy Walterst. – jelentette az ABC amerikai tévécsatorna.

Walterst és társát, Thomas Davist azzal vádolják, hogy 6 éven keresztül olyan csalássorozatban vett részt, melyben többek között tőzsdei tippeket adott Phil Mickelson profi golfozónak.

A letartóztatás másnapján rövid meghallgatást tartottak az ügyben a Las Vegas-i bíróságon, ahol Walters minden vádpontban ártatlannak vallotta magát, majd George Foley bíró úgy döntött, hogy a kormányközeli körökben mozgolódó szerencsejátékos 1 millió dolláros óvadék letétele után szabadlábon védekezhet. A megállapodás értelmében Walters-nek be kellett szolgáltatnia az útlevelét, orvosi marihuána engedélyét és fegyvereit is.

Társa, Thomas Davis – aki az egyik legnagyobb amerikai élelemiszeripari vállalat, a Dean Foods elnöke volt 5 évig – viszont bűnösnek vallotta magát. Többek között beismerte azt is, hogy amíg a fent említett cég elnöke volt, rendszeresen adott át nem nyilvános céginformációkat Waltersnek, aki nagy profitot termelt ezen információk kereskedésével. A Dean Foods igazgatói szobájába való közvetlen csatornával Walters előre értesült jó és rossz hírekről, így egy nappal korábban olvashatta a másnapi újságokat.

Mind Walterst, mind Davist többek között értékpapírcsalással és összeesküvéssel vádolják – előbbit összesen 10 vádpontban – ha mindben bűnösnek találják, akkor hosszú börtönévek elé néz Billy Walters.

Walters számos esetben megküzdött a bírosággal: 1992-ben a sportfogadási csalásokra szakosodott Computer Group-al kapcsolatban állt bíroság elé, de őt és társait felmentették, később a nevadai ügyészség pénzmosással vádolta meg a legendás sportfogadót, de akkor is felmentette őt a bíróság.

A vádirat szerint Walters 2013-ban 110 millió dollárért adta el Dean Foods-részvényeit, majd ezeket a bennfentes tippeket megosztotta Phil Mickelson amerikai profi golfozóval, aki ezzel 900 ezer dolláros profitra tett szert. Mickelsont nem vonták bűnvádi eljárás alá, viszont 1 millió dollárt kellett fizetnie a kormánynak. Mickelson ügyvédje szerint védence csak ártatlan szemlélője volt az egésznek. (Értesülések szerint Mickelson komoly pénzekkel tartozott a sportfogadás nagymesterének, de hogy mennyivel, azt nem lehet tudni)

Walters ügyvédje, Barry Berke szerint ügyfele egyik vádpontban sem bűnös. “Bill Walters története egy igazi amerikai sikersztori, törvényes sportfogadóként elért rendkívüli eredményei széles körben elismertek.” – áll a Berke által kiadott közleményben.

Billy Walters arról lett ismert, hogy csak szerencsejátékból 15 millió dollárt keresett évente, ennek következtében több száz millió dolláros vagyonra tett szert a gyerekként szegény körülmények között nevelkedő, majd autókereskedőként is tevékenykedő Walters, akit “Nevada legveszélyesebb sportfogadójaként” tartottak számon. De nem csak a fogadásban volt „szerencséje”: 1986-ban a Golden Nugget kaszinóban, Atlantic City-ben 3,8 millió dollárt nyert ruletten, kihasználva egy régi kerék hibáját.

N.M

Related posts

Leave a Comment