You are here
orosz-maffia-fc591nc3b6kc3a9nt-a-dc3a9l-koreai-filmben-768x1024 Interjú 

MAJD MEGLÁTJÁTOK!


orosz-maffia-fc591nc3b6kc3a9nt-a-dc3a9l-koreai-filmben-768x1024Bevallása szerint soha nem fogadott el nemleges választ, nem adta fel karrierjét… tovább menetel azon az úton, amely egyszer elhozza neki a „hollywood-i sikert”. Durkó Zoltán színésszel beszélgettünk filmes pályafutásáról.

 banditakc3a9nt-a-kossuthkifli-cc3admc5b1-filmben-1024x768Gyerekkorodban is színész akartál lenni?

Igen már elég korán tudni lehetett, hogy vannak színészi ambícióim. Száron egy Dunántúli kis faluban laktam. Általános iskolában egy jelmezbál alkalmával, kitaláltam, hogy adjuk elő a Hungária együttes egyik számát a Casino twistet. Én játszottam Fenyő Miklóst. Összeállítottam a csapatot, beszereztük a jampis jelmezeket, bepróbáltuk és hatalmas sikerrel, előadtuk. Tudni lehetett már akkor, hogy szeretem a színpadot és vannak ilyen törekvéseim. Aztán olvastam egy casting felhívást az újságban. Szereplőket kerestek egy készülő magyar ifjúsági filmhez és a Mafilm Róna utca székházába kellett menni, castingra. Én 10-12 éves lehettem és egyszerűen kimentem a vasútállomásra, felszálltam a vonatra és elmentem a meghallgatásra. Fogalmam sem volt, hogy milyen egy casting. Nem tudtam, hogyan készüljek. Mindenféle helyzetgyakorlatok voltak, verset is kellett mondani. Én semmilyen más verset nem tudtam, csak az Anyám tyúkját. Emlékszem a direktor azt az utasítást adta, hogy teljesen másképpen mondjam el, mint ahogy azt általában szokták. Én csak egyféleképpen tudtam elszavalni, de így is nagyon tetszett a rendezőnek.  Végül is abba a filmbe nem kerültem be, de nem sokkal utána kaptam egy újabb felhívást, levélben. Arra nem mentem el, mert valami közbe jött. Így egy kicsit tolódott a színészi pályám. Az is korán megmutatkozott, hogy nagyon szerettem a filmeket. Imádtam péntekenként, (Száron csak akkor volt mozi előadás) moziba menni. Szinte mindent megnéztem. Örök „szerelem” lett a film. Bármikor és bármennyi filmet képes vagyok megnézni. Amikor elsötétül a nézőtér és a vásznon megjelenik az első felirat, számomra az egy csoda. Mostanra nem csak a színészet érdekel, hanem a filmkészítés szinte minden ága. Főleg a rendezés és a forgatókönyvírás. Az első szerepem egyébként a Szomszédok című tele regénybe volt. Egy gengsztert alakítottam.

 

Mennyire játszik fontos szerepet az életedben a sport?

Két sport van az életemben jelen. Az egyik a ZBK Kempo Karate a másik a Gracie Barra Brazil Jiu-Jitsu. 10 éves korom óta edzem versenyszerűen a Zen Bu Kan Kempot. Lassan 34 éve. Jelenleg 6. Danos fekete öves mester vagyok. December 5-én vizsgázok a 7. Danra. Három alkalommal nyertem Világbajnokságot és két alkalommal Világkupát. 27 pusztakezes full contact (teljes erejű) küzdelmet vívtam. A Brazil Jiu-Jitsut 10 éve edzem rendszeresen, most nyáron kaptam meg a Barna Övet belőle. Öt alakalommal voltam kint az Európa bajnokságon Portugáliában és ebből 3 alakalommal voltam Bronzérmes. Földharcban több Magyar bajnokságot nyertem. A sportból kifolyólag bejártam a világot. Voltam az USA-ban Las Vegasban, New Yorkban két alkalommal, Ausztráliában, és szinte az összes Európai országban. Ezt mind a sportnak köszönhetem. A mai napig mindennap edzek. A sport megtanított a küzdelemre és most itt nem csak az ember, ember elleni küzdelemre gondolok. Megtanított mások tiszteletére, az alázatra, a „soha fel nem adom” szemléletre, az egészséges életmódra, a vereség elviselésére. A sport által nagyon sok olyan embert ismerhettem meg, akikkel más formában nem lett volna lehetőségem. Az edzés fitten tart, ami elengedhetetlen a filmszínészi pályán, melyben fontos, hogy az ember ne csak 20 éves kora körül nézzen ki jól, hanem 80 körül is. Én tudom, hogy az igazi filmes sikereimet 50 éves korom körül fogom elérni, ezért tudatosan készülök, hogy akkor is nagyon fitt és edzett legyek.  Többször lett volna lehetőségem, hogy elmenjek a kaszkádőrködés irányába, de szándékosan nem tettem. A küzdősport múltam miatt, színészként természetesen el szoktam vállalni olyan jeleneteket, amikhez kaszkadőrt szoktak használni. Ez sokszor jó, mert nem kell plusz embert fizetni. De tudatosan kerültem a kaszkádőrködést. Természetesen azt is tudom, hogy milyen a karakterem. Mindig mondják, hogy igazi csibész arcom van. Így szívesen játszom a „rossz” fiú szerepeket. De kevesen tudják, hogy színpadon játszottam Rómeót is.

 


Van valamilyen életfilozófiád?

Az egyik, hogy a győztesek soha nem adják fel, és akik feladják, azok soha nem győznek. Én egy élő példa vagyok arra, hogy az ember fantasztikus eredményeket érhet el. Nekem nem voltak filmes családi kapcsolataim. Nem végeztem a Színművészeti Egyetemen, nem játszom a Szájhősök című filmben Reviczky GáborralNemzeti Színházba. Nem volt, soha aki „toljon” a filmekbe. Minden filmes kapcsolatomat magam építettem ki és magam jártam végig az utat. Tudtam, hogy mit akarok. Világhírű filmszínész lenni! És minden filmes munkám ennek a lépcsőfoka. Soha nem fogadtam el a NEMET! Pedig volt belőlük bőven. Azt soha nem hallom meg. A NEM számomra nem létezik. Képes vagyok nagyon hosszútávra tervezni és türelemmel kivárni, amíg eljön az én időm. Mert egyszer eljön. Mindig szoktam mondani a feleségemnek, hogy eljön az idő, amikor mindenki velem akar filmet készíteni és mindenki azt akarja, hogy az ő filmjében szerepeljek. Egy a fontos, hogy a célról soha nem szabad a szemünket levenni. Az én célom Hollywood! És, hogy nagy nemzetközi produkciókban szerepeljek! Minden este megnézem a Hollywoodi bevonulásokat a Youtubon. Néhány
Oscar beszédet. Az Oscar szobor fényképét! Fejben már ott vagyok és csak idő kérdése, hogy ez a valóságban is megtörténjen! Ebből nem vagyok hajlandó engedni! Merni kell nagyot álmodni. Olyan nagyot, amiért érdemes küzdeni. Ha az életemben bármilyen nehézség van, akkor mindig arra gondolok, hogy amikor az Oscar átadón a nevemet hallom, akkor már nevetni fogok a nehéz időszakon. Ilyenkor nagyon kellemes érzés fog el. Mindig szoktam mondani a feleségemnek, hogy ha majd az Oscar átadó után a Vanityfair bulija után a Beverly Hilton szállodában felébredünk és a teraszon pezsgő fürdőben ücsörgünk, már nem fog számítani, hogy milyen nehéz volt az út. Tisztában vagyok vele, hogy sokan megmosolyogják ezt a tervemet. De engem ez nem zavar! Arnold Schwarzenegger azt mondta: „Amikor elmondod a terveidet, akkor mindenki nevetni fog, amikor eléred, akkor meg mindenki irigykedni fog!” És ami a legfontosabb, ha sikeres leszek, nem fogok megfeledkezni a Magyar barátaimról! És ebből következik a másik életfilozófiám, hogy amit mással teszel, azt magaddal teszed. Én tudom, hogy az ember mindent visszakap. Nem lehet olyat kivenni a „pohárból”, amit nem raktunk bele. Csakis azt, amit beleraktunk. Ezért nagyon fontos, hogy mindig jót rakjunk bele.

 

Milyen filmekben szerepeltél?

Tolvajok – amatőr film – Egy bűnöző szerepe

Szomszédok – tv sorozat – bűnöző szerepe

Magyar vándor- Mozi film – Dózsa György katonája szerepe

Bányató – Mozi és tv film – Zsír nevű vagány szerepe

Jóban, rosszban tv sorozat – munkás szerepe

Jóban, rosszban tv sorozat – bűnöző szerepe

Barbárok – tv film – kemény, utcai vagány szerepe

Koccanás – tv film – biztonsági őr szerepe

Presszó – tv sorozat – rabló szerepe

Kalandorok – mozi film – részeg román rendőr szerepe

Egy főiskolás rendező vizsgafilmje – balhés, agresszív férj szerepe

Utolsó idők – mozi film – részeg benzinkutas szerepe

Tűzvonalban – tv sorozat – két évadban Mayer – bűnöző szerepe

Született lúzerek – HBO sorozat – orosz bűnöző szerepe

Géniusz az alkimista – tv sorozat – kemény rendőr szerepe

Diplomata vadász – tv sorozat – biztonsági őr szerepe

Üvegtigris 3. – mozi film – biztonsági őt szerepe

In he land of Blood and Honey – Angelina Jolie mozi filmje. – testőr szerepe

A vizsga – mozi film – katona szerepe

Szájhősök – tv film – verő ember szerepe

ZEK – főiskolás vizsga film – kommandós szerepe

Haction – tv sorozat – Igor orosz bűnöző szerepe

Isteni műszak – mozi film – Csetnik katona szerepe

Bűnök és szerelmek – tv sorozat – Penge gengszter szerepe

Riverside – tv sorozat – Bikov maffiózó szerepe

Kossuth kifli – tv sorozat – martalóc szerepe

Fekete krónikák – tv srozat – sebész szerepe

Argo 2. – Mozi film – gengszter szerepe

Senki szigete – mozi film – agresszív biztonsági őr szerepe

Életművész – tv sorozat – vendég szerepe

Veterán – Dél-Koreai mozi film – orosz maffia főnök szerepe

Fekete krónikák – tv sorozat – sebész szerepe

Detour – Amerikai mozi film – Magyar rendőr szerepe

Dr. Mogács – Youtube sorozat – testőr szerepe

A csuklya alatt – web sorozat – Bárdi rendőr szerepe


 
Van filmes szereped, ami meghatározó volt a karriered szempontjából?

 Szinte minden filmben olyan embert játszok, aki tör, zúz maga körül és fenyegetőzik. Gondolom a 34 év küzdősport múlt látszik az arcomon. Egy karakteres harcos alkat vagyok. Mint említettem szívesen játszom rossz fiút. Ezekben a szerepekben igyekszem egy kis pluszt belevinni. Néha nem mindig van lehetőség erre, de ha igen, egy kicsit árnyaltabbá szoktam tenni a figurát. Nem csak a buta, agresszív gengsztert hozom, hanem finom játékot szoktam beletenni. Ezt egyre jobban észreveszik a rendezők és gyakrabban hívnak. Talán látják, hogy nem csak ütni, vágni tudok, hanem játszani is. Ehhez persze nagyon hosszú utat kellett bejárnom. Az egyik állomás, amikor Angelina Jolie filmjében játszottam a Méz és a bicskey-lukc3a1ccsal-a-tota-war-roma-reklc3a1mfilmben-1024x768vér földjében. Úgy alakult, hogy a sminkes, aki engem sminkelt, jó barátnője volt Angelinának. Többször odajött és beszélgettünk. Egy hatalmas forradást varázsoltak, az arcomra. Angelina rám nézett és azt mondta „beautiful”. Gondolom milyen szép lehetett a hatalmas heg az arcomon. Ő mindig azt mondta, hogy Hollywoodban a helyem. Az akcentussal beszélő, kemény arcomra nagy kereslet lenne Hollywoodban. Ez nagyon jól esett. A másik meghatározó szerepem a Dél-Koreai akció film szerepem volt. Az is egy komoly nemzetközi film lesz. A címe Veterán. Csak Dél-Koreába 10 millió nézőre számítanak. Több fordulós casting után választottak ki egy orosz maffia főnök szerepére. Két alaklommal kellett kimennem Söulba. Egyszer 6 napot voltam azután pedig 16 napot. Oroszul és Koreaiul is kellett beszélnem a filmben. Hatalmas sikernek élem meg, hogy bár orosz anyanyelvű színészeket is castingoltattak, de végül is én kaptam meg a szerepet. Ebben a filmben sokat kellett verekednem, esni, kelni, igaz kihívás volt és komoly színészi játékot kellett vinnem a filmbe. Ezzel bekerültem az ázsiai filmgyártásba.

 

Szerinted mi kell ahhoz, hogy a mai világban egy színész versenyképes maradjon a többiekkel szemben?

A tapasztalatom az, hogy nagyon sok jó színész van ma Magyarországon. De sajnos nem igazán tudják eladni magukat. Itt nálunk nem működik még az, hogy egy színésznek ügynöke, asszisztense legyen. Persze kicsi az ország, kevés film van. Ami van, azokban pedig ugyanazok a színészek játszanak. Kicsi a piac. Nagyon sok kiváló színész van, akik egy vidéki kőszínházban játszanak egész életükben, sokszor közalkalmazotti fizetésért és a város kis közönségénél többen soha nem ismerik meg őket. Persze biztos van akit ez kielégít, de véleményem szerint sokkal több ambíció kell a színész szakmában is. Nekem az nem lenne elég, ha mondjuk a Miskolci színházban, két darabban a Utolsó idők című mozi filmbenhuszadik sorban játszanék valakit. Nem ez egy színész álma és sokszor megelégszenek ezzel a kollégák. Amit fontosnak tartok, az önmarketing. Én saját magam ügynöke vagyok. Folyamatosan ajánlom magamat, hívom a rendezőket, producereket, érdeklődök az új filmek iránt, küldözgetem a szakmai anyagomat, filmrészleteimet, „nyomulok”. Egy főiskolai tanárom mondta. „ Aki nem tudja reklámozni magát, azzal nem tudok mit kezdeni!” Én nem vagyok annyira híres, hogy ne kelljen „nyomnom”magam. Majd eljön az idő, amikor engem hívogatnak, addig is ezt az utat járom és ezt ajánlom minden színészkollégámnak is. Reklám, reklám, reklám. A Coca Cola-t mindenki ismeri, mégis állandóan reklámozzák. A színész egy brand. Teszik nem teszik a film egy üzlet. Minél többet látnak egy filmben, annál jobban megismernek és annál jobban meg akarnak ismerni. Annál többen ülnek be megnézni a filmet, amiben szerepelek. Minden színészkollégámnak azt ajánlom, hogy az erősségeire helyezze a hangsúlyt. Én is ezt teszem. Mindenkinek van egyedi tehetsége, azt kell kiemelni. Hollywoodban hemzsegnek az olyan színészek, akik tökéletesen néznek ki, kiválóan beszélik az angolt, esetleg még jó színészek is, de soha nem viszik semmire, nem ismeri meg őket a világ, mert van belőlük még 10.000. Egyéniségek kellenek. Azt kell kiemelni és azt reklámozni, eladni.

 

Valóban olyan „rossz fiú” vagy mint amilyen szerepet kapsz általában?

 Van bennem egyfajta jó értelemben vett csibészség. Az a zsivány alkat vagyok, aki szereti megkeverni az „állóvizet”. Persze csakis jó értelemben. Nem vagyok olyan rossz fiú, mint amilyen a filmekben, de fiatalabb koromban azért „vadabb” voltam. Olyan vagyok, akire azt szokták mondani, temperamentumos. Mostanra sokkal nyugodtabb lettem, de most sem vagyok az a mindenbe belenyugvó típus. Ha valami nem jó számomra, azon változtatok. Sokan ránézésre ítélnek. 34 évig nem lehet egy küzdősportot úgy csinálni, hogy az emberen ne hagyjon nyomot. A sport, az élet megpróbáltatásai nyomot hagynak az ember arcán. Ez egy színész számára még jó is lehet. De, ahogy mondani szokták, a zord külső érzékeny lelket takar!

 

Tűzvonalban című sorozatbanMilyennek tartod saját magadat?

A személyiségem elég széles skálán mozog. Egyrészt nagyon érzékeny embernek tartom magam. Simán elsírom magam egy megható filmen. Nagyon empatikusan tudok viselkedni másokkal. Érzékeny vagyok mások problémái iránt. Nagyon jól ki lehet velem jönni. Másrészt van egy keményebb oldalam, ami akkor jön elő, ha valamit el akarok érni. Olyankor nincs helye az érzelmeknek, megyek előre. Azt sem tudom elfogadni, ha egy ember csúnyán bánik egy másikkal. Nagyon ideges tudok lenni, ha ilyet látok. A gyengébbeket szeretem megvédeni. Nagyon tudok alkalmazkodni a környezetemhez és az új kihívásokhoz. Tudok változtatni és változni, ha szükséges.

 

Van olyan szerep, amit szívesen eljátszanál, de még nem kaptál rá lehetőséget?

Ilyen nem nagyon van számomra, hogy álomszerep. Minden szerep fantasztikus.  Inkább az szokott zavarni, amikor egy filmben szeretnék játszani, de nem kapok rá lehetőséget. Főleg, ha castingra sem hívnak el. Ha elhívnak, és nem én kapom meg a szerepet, akkor azt mondom nem az enyém volt a szerep. De amikor el sem hívnak, az nagyon szokott idegesíteni. Két film volt mostanában, amiben nem kaptam szerepet. A rendezők részéről szerintem ez óriási hiba volt, hogy nem hívtak el legalább egy castingra. Az egyik Goda Kriszta Veszettek című filmje. Nagyon sok mindent megpróbáltam, hogy bekerüljek. Küldtem anyagot, beszéltem a casting igazgatóval, és minden általam lehetséges dolgot megtettem. A film pontos történetét nem ismerem, de azt hiszem „rossz fiúkról” szól. A másik film Till Attila Tiszta szívvel című filmje. Ez is gengszterekről szól. Úgy gondolom, mind a két filmben maradandót tudtam volna alkotni, akár egy mellékszerepben is. Én a Nemzeti Stúdió mintájára megalkotott, Főnix Dráma stúdióban végeztem a három éves színi tanulmányaimat. Nem titok, hogy fiatalabb koromban 18 évig kidobó emberként dolgoztam. Volt, hogy a diszkó ajtajában tanultam a színpadi szerepemet. Borisz Vasziljev Csendesek a hajnalok című darabjában játszottam Vaszkovot és olyan sok szövegem volt, hogy ott is muszáj volt tanulnom. Kidobó pályafutásom alatt olyan sok balhés embert, rossz fiút, gengsztert láttam, hogy ezzel az ismerettel, színész végzettségemmel és a karakteremmel szerintem nálam jobban senki nem tud eljátszani egy „rossz” fiút. A színészkollégák, mindig mondják, hogy ne aggódjak miatta, ha nem választanak be egy filmbe. De én nagyon szeretek filmekben játszani, és ha ez nem jön össze azt én nem tudom higgadtan fogadni. Nem keseredek el, mert tudom, hogy jön egy jobb szerep, de egy picit szomorkodom, mert tudom, hogy a film jobb lett volna, ha benne vagyok.

 

A Kalandorokban Haumann Péterrel (1)Van olyan külföldi vagy magyar színész, akivel szívesen dolgoznál együtt?

A kedvenc magyar színészem Haumann Péter. Vele a Kalandorokban és a Vizsga című filmben szerepeltem együtt. Fantasztikus színész és ember. Igaz Mester. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy kollégának hívott úgy, hogy én nem voltam ott. Játszottam Reviczky Gáborral, Rudolf Péterrel, őket szintén a legnagyobbak között említeném és boldog vagyok, hogy együtt játszhattam velük. Egyszer nagyon szeretnék Törőcsik Marival egy filmben, esetleg egy színpadon játszani. Szenzációs színésznő. A kisujjában van a szakma. Külföldiek közül, kedvenceim Christopher Walken, Jon Voight, Tim Roth, Harvey Keitel, Christoph Waltz. Mindegyikükkel szeretnék egy filmben szerepelni.

 

Én és JoliMilyen volt együtt forgatni Angelina Jolie-val?

Nagyon jó volt vele forgatni. Nagyon közvetlen és kedves ember. Igazi szupersztár. Véleményem szerint legalább olyan jó rendező, mint színész. Úgy láttam, hogy ő is nagyon empatikus az emberek iránt. Mindig mosolyogott és mindenkihez volt egy kedves szava. Ő rendezte a filmet és mindig nagyon összpontosított. Forgatás közben kizárta a külvilágot. Amikor a filmjébe játszottam, megmondták, hogy senki se zaklassa autógrammért és közös fotóért. Én ehhez tartottam magam és nem is akartam amolyan tapintatlan lenni, hogy zavarjam. Mint említetem a sminkes hölgy, aki engem is sminkelt, nagyon jó barátnője volt Angelinának. A sminkes hölgynek mondtam, hogy ha lehetséges jó lenne egy közös kép a világsztárral. Azt mondta, hogy majd beszél vele. Telt múlt az idő, de nem történt semmi. Már letettem róla. Egyszer csak váratlanul odajött hozzám Angelina és megkérdezte, hogy nem csinálunk egy közös fotót? Én meg a világ legtermészetesebb módján mondtam neki: „Ha gondolod!” Így készült el a közös képünk.

 

 A színészeten kívül más irányba is próbálgatod a szárnyaidat?

Nagyon érdekel a forgatókönyvírás és a filmrendezés is. De a filmkészítés minden részletét szeretem. Forgatások közben néha furcsállják is, mert állandóan kérdezgetem a hangmérnököt, a világosítót, az operatőrt a részletekről a szakma fortéjairól. Ezt egy színész nem szokta, de én ilyenkor szoktam a legtöbbet tanulni a filmkészítésről. Egyébként Egerben tanulok az Eszterházy Károly Főiskolán filmkészítés szakon.

 

Mit csinálsz akkor mikor nem forgatsz?

Igyekszem sokat lenni a családommal. Három és fél éves a kisfiam. Vele nagyon szeretek lenni és kihasználok minden alkalmat, amikor játszhatok vele. E mellett edzek és edzést is tartok. Van Újpesten egy kempo klubom, ahol 10 tanítványom van. Velük foglalkozom egy héten két alkalommal. És mint említettem mindennap edzem is.

 

Vannak színházi szerepeid is?

Jelenleg egy darabban játszom. Wass Albert a Funtineli boszorkány című színpadi darabban játszom egy korrupt vadászt Mitrut.

 

Készülsz most valamilyen nagy dobásra?

sajc3a1t-web-sorozatom-plakc3a1tja-1024x731Van két kész mozi film forgatókönyvem. Mindkettő hatalmas magyar filmsikert rejt magában. Ehhez akarok pénzt szerezni. De nekem nem könnyű, mert filmkészítőként nincsen referenciám. Pályázni egyedül nem tudok. Persze nem adom fel, mert nagyon hiszek a két történetben, és előbb-utóbb megcsinálom mindkettőt. És készül a saját 10 részes web sorozatom. Saját ötlet, saját rendezés, 0 ft-ból. Egy próbálkozás. Decembertől, akarom a Youtube csatornáján adni, minden héten, szombaton. Eddig 3 rész van meg. Ezt akarom befejezni. Kreativitással pótolom a pénztelenséget. Ha sikere lesz, ahhoz könnyebb lesz pénzt szerezni.

  

Mit üzennél az olvasóknak és azoknak, akik követik a munkásságodat?

Ahol van akarat, ott van út is! Az egyik kedvenc történetemmel fejezném be! Joe Fraizer legendás nehézsúlyú boksz világbajnok, gyerekkorában szerzett magának egy bokszkesztyűt és összetákolt magának egy kezdetleges boksz zsákot. Azt fellógatta és mindennap ütötte.  Minden ismerőse csak mosolygott rajta. Ő csak ennyit mondott és én is csak ennyit mondok!

MAJD MEGLÁTJÁTOK!

Nagyon szépen köszönjük a válaszaidat! További sikereket kívánunk neked! 🙂

Related posts

Leave a Comment