You are here
saját testsúlyos Interjú 

Nincs megállás!

saját testsúlyos

Chris, aki 4 éve nyüstöli a saját testsúlyos edzést, melyben eljutott a legnehezebb gyakorlatok közül jó néhányhoz, és aki mostanság a súlyzós edzéssel kiegészítve feszegeti önmaga mentális és fizikai határait. Lássuk, hogy jutott el idáig. Eső Krisztiánnal beszélgettem. 

 

Mikor lett az életed része ez az edzésforma? Mit sportoltál előtte?

2011 decemberében kezdtem. Előtte fociztam éveken át, aztán sajnos ez abbamaradt és kicsit elkényelmesedtem, ami kilókban is meglátszott. Ekkor találtam rá erre az edzésformára, és az egyszerűsége, a hozzáférhetősége nagyon megtetszett.

saját testsúlyos

Mit adott számodra ez az edzésforma?

Önbizalmat, célokat és rengeteg pozitív pillanatot.

Mennyire volt nehéz elsajátítani a különböző gyakorlatokat?

Nagyon sokat és nagyon sokáig csak és kizárólag az alapgyakorlatokkal foglalkoztam. Vagyis ezeket próbáltam a lehető legjobban elsajátítani és az erőm, erőnlétem és a teljes fizikai és mentális fittségem előnyére fordítani. Így az első 2 év kb. így telt el. Ezután gondoltam úgy, hogy már ideje lenne néhány nehezebb gyakorlatot is megtanulni. Mivel ekkor már az alapok teljesen az enyémek voltak, erőben és erőnlétben kész voltam a nagyobb kihívást jelentő mozdulatokra, tartásokra. Az elmémet kellett kicsit hozzá felkészítenem, értsd: olvasni, tanulmányozni a megtanulni kívánt gyakorlatokat. Szerencsére viszonylag könnyen megtanultam néhányat.

saját testsúlyos

Milyen gyakorlatokból áll össze egy napod, amikor edzel?

Fekvőtámasz, húzódzkodás, tolódzkodás, guggolás, törzs gyakorlatok. Ezek szinte mindig jelen vannak. Aztán persze a különböző statikus elemek, súllyal való nehezítések, gyűrű, újabban testépítő gyakorlatok, emelések, súllyal guggolások.

Kinek ajánlanád ezt?

Véleményem szerint már az általános és középiskolákban el kellene kezdeni a saját testsúlyos edzés oktatását, komolyabb, hozzáértőbb pedagógusokkal. Már ekkor készség szinten el kellene sajátítaniuk a gyerekeknek a fekvőtámaszok, húzódzkodások és a gyűrű alapjait. Ezekre aztán a később lehetne építeni mind sportolói, mind hétköznapi szinten. Bizonyosan kevesebb elhízott gyermek, és ebből adódóan elhízott felnőtt lenne… Szóval ebből kiindulva mindenkinek ajánlanám, aki eddig nem csinálta. Akár fő sportként, akár alapozó, vagy kiegészítő sportként.

saját testsúlyos

Voltak olyan izomrészeid, amelyekre jobban oda kell figyelned, mert lassabban fejlődtek?

A lábra, mivel a saját testsúlyos edzésben nehéz megfelelő terhelést adni nekik.

Mennyi idő után láttad az edzés eredményét?

1-2 hónap után én már láttam magamon, aztán fél év után már jó néhányan mások is, kb. 9-10 hónap után meg mindenki.

Hogyan találtad meg az arányokat, hogy jusson idő az edzésre, családra, szabadidőre?

Nehezen. 10-12 óra munka mellett nehéz minden fronton helytállni, így minden egyes héten, minden egyes nap meg kell találnom a helyes arányt.

Volt-e esetleg olyan sérülésed, ami hátráltatta az edzésedet?

Persze, hogy volt. Az edzés ezzel jár. Jelenleg is sérült a vállam, ebből próbálok kilábalni már 3 hónapja.

Mennyire figyelsz oda az étkezésedre?

Közepesen. Sokszor magamnak sütök, főzök, ehhez próbálom a megfelelő minőségű alapanyagokat felhasználni. Ennek ellenére egyáltalán nem szigorú, nem pontosan kiszámolt az étrendem, soha nem is volt az.

saját testsúlyos

Milyen visszajelzéseket kapsz a videóiddal kapcsolatban?

Pozitívak a visszajelzések mind az Facebook oldalammal, mind a Youtube csatornámmal kapcsolatban, de mindenkinek nem tetszhet, amit csinálok, nem is ez a cél. Nonprofit módon csinálom az egész internetes jelenlétemet, önszántamból áldozok erre is időt. Szeretem csinálni. Jó érzés, ha segíthetek másoknak. Feltölt.

Sokan keresnek azért, hogy tanácsot adj nekik az edzéssel kapcsolatban?

Rengeteg üzenetet kapok, ez azt jelenti, hogy megbíznak az emberek bennem. Sajnos nem tudok mindenkinek azonnal válaszolni, már csak a feljebb leírt körülmények miatt sem, de folyamatosan mennek a válaszok.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretném az oldalt tovább szerkeszteni, jelenleg „Mit csináljak a kondiparkban?” című Youtube videó sorozatot csinálom, melyben kezdőtől a haladóbb szintig készülnek videók, remélhetőleg segítséget, útmutatást nyújtva az arra vágyóknak. Ezenkívül, ami engem illet, a vállsérülésem miatt „kénytelen” voltam belekóstolni a konditermi edzésbe is, amik azóta az edzéseim részéve váltak, így jelenleg hibrid módon edzem tovább.

Köszönöm szépen a válaszaidat és további sikereket kívánok neked!

Krisztiánt az edzésben a Myprotein és az Xtrain segíti.

saját testsúlyos

További infó:

https://www.facebook.com/CalisthenicsWestHungary?fref=ts

https://www.youtube.com/channel/UC5e1eo7k8k6w_hHNx_KOK9A

Related posts

Leave a Comment