You are here
0000 Sport 

Pep Guardiola utolsó müncheni bajnokija következik

0000

A Bundesliga utolsó fordulójában igazi drámát várhatunk, hiszen 5 csapat is fenyegetve érezheti magát a kieséstől, valamint még az sem dőlt el, hogy mely csapatok indulnak majd egyenes ágon a nemzetközi kupasorozatokban. A Bayern München-Hannover 96 mérkőzésnek azonban semmilyen tétje sincsen, hiszen a bajnokcsapat mérkőzik a már biztos utolsó helyezettel.

Mivel a Bayern München számára még hátra van az év egyik legfontosabb mérkőzése a DFB kupadöntő, kérdéses lehet, hogy Pep Guardiola milyen erősségű kezdőcsapatot kíván pályára küldeni, ezen a kvázi „gálameccsen”. (Mert azért valljuk be, a kilátogató, és ünnepelni vágyó közönséget az elmúlt hetek gyengébb játéka után ma maradéktalanul ki kell szolgálni.)
Sérülések frontján változásokról lehet beszámolni a csapatot illetően, hiszen Holger Badstuber felépülése olyan jól halad, hogy már a kupadöntőn is pályára léphet, Arjen Robbenről viszont eldőlt, hogy csak a következő idényben játszhat majd újra.
A kezdőcsapatot illetően azt tippelném, hogy a tréner megint rotálni fog, és a fix kezdőemberek mellett újfent bizalmat fog szavazni néhány kiegészítő embernek is.
Akiket biztos kezdőnek tartok így 2,5 órával a kezdés alatt, az a Bundesliga rekordra készülő Manuel Neuer, a bajnoki serleget 17 óra 30 perckor magasba lökő Philipp Lahm, valamint a gólkirályi címért küzdő Robert Lewandowski. Talán még a visszatérő Jerome Boateng, és a BL párharc tragikus hőse Thomas Müller az akinek biztos lehet a helye ma délután, de a többieknél felvetülnek az eddigi meccsek előtt is felvetett kérdések. A védelemben az a kérdés, hogy Benatia, vagy Javi Martinez játszon-e Lahm és feltehetőleg Alaba között, de lehetséges, hogy Juan Bernatot vagy Rafinhát láthatjuk valamelyik szélsővédő helyén.A Kicker azt várja, hogy Douglas Costa, Franck Ribery és Kingsley Coman egyszerre legyen a pályán, ám úgy gondolom, hogy Guardiola valószínűsíthetően majd inkább az utóbbi időben rendre lehetőséget kapó Götzét fogja játszatni Müller mellett. Mivel Xabi Alonso elszenvedett egy kisebb bordasérülést, így valószínűsíthetően majd Arturo Vidal játszik az ő helyén, Thiago Alcantara utóbbi hetekben mutatott formája viszont kérdésessé teszi, hogy a brazil születésű játékos ott lesz-e a kezdőben.

A szezon egészét tekintve nem az a döbbenetes, hogy a Hannover kiesett, mivel már tavaly is csak egy hajszálon múlott a pár éve még BL helyért csatázó klub bennmaradása. A lehangoló a szereplésben, hogy egy olyan kerettel, amely erősebb, mint a biztosan bennmaradó Ingolstadt, és a legrosszabb esetben is osztályozót játszó Darmstadt összetétele, gyakorlatilag tükörsimán kaparintották meg az utolsó helyet. Az idény nem volt más a vendégek számára, mint egy vereségsorozat, amelyet 1-2 szép eredmény tudott csak megszakítani: Ilyen volt a Kölnben aratott győzelem, az Ingolstadt kiütése, a Mönchenglabach két vállra fektetése, amely a szezon egyik meglepetése volt, vagy a csodálatos közönség előtt kivívott múlt heti Hoffenheim elleni siker.
A vendégek mai esélyeit gyakorlatilag a 0-ra csökkenti, hogy olyan játékosok küzdenek sérüléssel, mint a szinte biztosan távozó Kiyotake, a japán hátvéd Sakai, a középpálya rutinos tagja, Anderssen, és a cserembernek számító dán játékos Bech. További tény a Hannover 96 keretéről, hogy több játékost is kitettek a keretből köztük, a korábbi Weder Bremen klasszist Hugo Almeidát, és a szezont gólképtelenül végigjátszó Szalai Ádámot. A vizionálható kezdő így még gyengébbnek tűnik, egyetlen olyan játékossal akit megillett a klasszis jelző is: Ron-Robert Zieler, a vendégek világbajnok hálóőre, a kiesés ellenére is a csapat legjobbja volt a szezonban, és mai utolsó hannoveri meccsén is igyekszik bizonyítani, hogy ott a helye Németország EB keretében. (A kapus biztosan elmegy a szezon végén.)

A csapatok első mérkőzésén 1965-ben 4:3-as Bayern München győzelem született Hannoverben. Az első hannoveri sikerre 1967 januárjáig kellett várni, akkor 2:1 állt az eredményjelzőn. A 70-es évek végén a Hannvoer kiesett az élvonalból, és egészen 1985-ig kellett várni a visszajutásukra. A szezon két mérkőzésén a Bayern összesen 11 gólt lőtt ellenfelének, úgyhogy Aumann és Pfaff nem kaptak gólt a két találkozó során. A H96 1989 és 2002 között megint a közelébe sem jutott az élvonalnak, ezért is volt meglepő, hogy a 2002/03-as bajnokságban kétszer is döntetlent játszott a rekordbajnokkal. Az új érát természetszerűleg az újabb fénykorukat élő müncheniek uralták, de a hannoveriek többször is borsot törhettek a bajorok orra alá: 2006 őszén Münchenben, 2008 szeptemberében és 2011 tavaszán és őszén pedig Hannoverben tudták felülmúlni az örök esélyest. Azóta viszont csak a Bayern München győzelmeiről számolhatnak be a sajtóban a két csapat meccseit illetően, és ha nem is sikerült megismételni a 2010-es 7:0-s sikert, általában nem marad el a kiütés a müncheniek részéről. (4:0, 5:0, 6:1 az utóbbi évek termése.) Ősszel viszont meglehetősen szoros meccset vívtak a felek, akkor Thomas Müller góljával 1:0-s Bayern siker született.

A találkozót, valamint a bajnoki trófea átadását azEurosport2 élőben közvetíti.

Related posts

Leave a Comment