You are here
unnamed (5) Interjú 

Szabó Bálint – A téma az utcán hever


unnamed (5)Szeged híres a nyüzsgő életviteléről és gyönyörű épületeiről, amiket Szabó Bálint meg is örökít, de nem csak városát fotózza, hanem a természeti témák is érdeklik. Vele beszélgettem fotóiról.

Szabó Bálint – A téma az utcán hever

 

Miért pont a fotózást választottad?


Mindig is szerettem kint lenni a természetben, túrázni, igazából ebből következett, hogy a kirándulásokat, a szép tájakat jó lenne megörökíteni. Erre meg talán a fotózás a legjobb, mivel rajzolni és festeni sajnos nem tudok. 🙂

unnamed (1)

Milyen jellegű fotókat készítesz?

Főleg természet és tájképeket, illetve város fotókat, azokat is leginkább Szegedről. A városomban rengeteg gyönyörű épület van, egyetemi város révén nagy a nyüzsgés, szinte mindig van valami rendezvény, itt a Tisza is, szóval a téma úgymond az utcán hever.

A városok ábrázolása vagy inkább a természetfotózás áll hozzád közelebb?

Az utóbbi időkben többet fotóztam város témában, de ez nem jelenti azt, hogy a természetet „hanyagolnám”. Igazából hangulatfüggő is a dolog, mikor melyikhez van jobban kedvem, de ha nagyon kellene választanom, akkor a természetfotózás kicsivel közelebb áll hozzám.

unnamed (2)

Melyik évszak a kedvenced fotózás szempontjából?

Egyértelműen a tavasz és az ősz. Ilyenkor a legszebb a táj, tavasszal ébredezik a természet, virágba, színekbe borul minden, ősszel pedig véget ér egy időszak, az elmúlás figyelhető meg. Imádok ilyenkor kint sétálni, főleg kora reggel vannak gyönyörű fények. Az őszi színek, amiket látni lehet lenyűgözőek szerintem, ilyenkor kiköltöznék valami hegyvidéki erdős területre. 🙂 A ködös idő is nagy kedvencem még, sokan inkább otthon maradnak, vagy az ablakból lesik mikor lesz újra jó idő, én ilyenkor inkább elindulok fotózni. Pont két hete sikerült egy ilyen ködös időt kifogni a Mátrában, egy élmény volt így az erdőben mászkálni! A tél meg persze csak szép havas időben kedvenc, a latyakban és a mocsárban nem sok szépség van.

Magyarországon belül hol fotóztál?

Szerencsére már sok helyen voltam az országban, bár még közel sem mindenhol, úgyhogy bőven van még felfedezésre váró terület. Főleg Szeged környékén készülnek a képeim, mivel itt lakom az Alföldön, de nagy kedvenc a Mátra és Salgótarján vidéke, ezekről a területekről sok képem van, illetve még a Balatont említeném meg, innen is van pár fotóm.

Melyik a legkedvesebb számodra fotózás szempontjából?

A nagy sétákat mondanám kinn a természetben, sokszor jó kiszakadni a mindennapi rohanó világból. Szeged nagyvárosnak mondható, néha jó bringára pattanni és kitekerni a határba, sétálni a Tisza partján, vagy ha eljutok valamelyik hegységünkbe ott a végtelennek tűnő erdőkben kirándulni egyet. Megnyugtató érzés, kikapcsolja az embert a csönd és a nyugalom.
Sokan unalmasnak tartják az Alföldet a hegyvidékhez képest, de szerintem ez nem igaz, itt is sok szépség van, csak észre kell venni. Szegednek pl. itt van a Tisza, de egy másik egyediség, ami erre a vidékre jellemző, az a hatalmas tanyavilág, aminek szintén megvan a maga varázsa.

unnamed

Hogyan tudnád jellemezni a saját munkásságodat?

Próbálok értékeket közvetíteni a képeimmel, ismert és kevéssé ismert területeit bemutatni kis hazánknak. Rengeteg csodás hely van Magyarországon, méltán büszkék lehetünk természeti és épített értékeinkre. Bízom benne, hogy sokak érdeklődését felkeltem 1-1 területtel, látnivalóval, és tán lesznek, akik a képeim miatt látogatnak el valahová az országon belül, hogy személyesen is megcsodálhassák azt. Szegedet járva szoktam is figyelni az embereket, hogy hányan mennek el olyan épületek mellett, amit tán észre sem vesznek, hogy mennyire szép a díszítése, sokan nem is néznek felfelé, csak előre. Nem egy ilyen kommentet kaptam már a fotóimhoz, hogy ő ezt eddig nem is tudta, hogy itt van, vagy, hogy egyáltalán létezik, holott már évtizedek óta itt él. Építészetileg gyönyörű város Szeged, számos palotával büszkélkedhetünk, én is mióta aktívabban fotózom járom tudatosan a várost keresve a részleteket.

Mikor vásároltad meg az első gépedet?

2007-ben kaptam az első fényképezőmet, egy bridge gép volt, ez még csak főleg a családi nyaralásokra lett véve, illetve az otthoni események megörökítésére. Ezután kezdett el jobban érdekelni a fotózás, majd 2011-ben lett egy komolyabb gépem, a ma is használt Dslr masina.

Mit csinálsz akkor mikor nem fotózol?

A Szegedi Tudományegyetem Környezettudomány Msc szakos hallgatója vagyok, úgyhogy van, mikor kevesebb idő jut a fotózásra emiatt. 🙂 Emellett szeretek még kerékpározni is, kisebb-nagyobb túrákat csinálni.

unnamed (6)

Milyen jövőbeni terveid vannak a fotózással kapcsolatban?

Már egy ideje próbálok szegedi magas épületekre feljutni, ahonnan a várost és a nevezetes épületeit szépen lehet látni, hogy fotókon mutassam be a panorámát nem mindennapi látószögből. Sok helyre sikerült már feljutnom, de még van pár hely, ahová jó lenne felmenni. Ezeket szeretném még folytatni, aztán talán egy kiállítás keretein belül bemutatni a képeimet a Szegedieknek. Emellett persze szeretném, ha minél több emberhez eljuthatnának a fotóim, kiállítás is tervben van, meg persze körbeutazni Magyarországot, főleg azokat a részeket, ahol még nem jártam eddig és szebbnél szebb fotókat készíteni.

Köszönöm szépen a válaszaidat 🙂 További sikereket kívánok neked!

További információk és fotók:

https://www.facebook.com/SzaboBalintFoto/

http://szabobalint.blogspot.hu/

unnamed (4)

unnamed (3)

unnamed (7)

Related posts

Leave a Comment