You are here

A Werderen keresztül léphet döntőbe a Bayern München

kupa
Hiába érkezik el egy tradicionális párharc ma újabb fejezetéhez, óriási meglepetés lenne, ha nem a Bayern München jutna be a német kupa döntőjébe a Weder Bremen elleni elődöntő után.

Münchenben örömhír lehet, hogy Jerome Boateng ma már újra a csapattal edzett, és a világbajnok hátvéd már az Atletico elleni mérkőzésen vissza is térhet, ám ő ma még bizonyára nem lesz a keret tagja. (Robben esetében nem tudok információt adni, Badstuber pedig valószínű, hogy csak a következő szezonban játszhat majd.) Mivel a Bayern erőltetett menet fut rangadókkal, BL elődöntőkkel, valamint ezzel az elődöntővel, így aztán a mai kezdőcsapat eléggé kérdéses. Pep Guardiola amúgy is szereti változtatni a csapat összeállítását, ám a katalán tréner roppant komoly téttel bíró mérkőzésként tekint a mai 90 percre, így aztán nem is kérdéses, hogy egy győzelemre esélyes Bayernt látunk ma. (Összetételt illetően mindképp.) Sven Ulreich ugyebár a kupakapus, de már az előző körökben is Manuel Neuer védett,é s valószínű, hogy ez most sem lesz másként. Philipp Lahm visszakerülhet a védelembe, középen pedig Javi Martinez, Joshua Kimmich és Mehdi Benatia is pályázik a két poszt valamelyikére, szerintem a spanyol és a német játékos fogja megkapni a bizalmat. (David Alaba helye a szélen egyértelmű.) A BL meccsen megerősített középpályával játszott a Bayern, most viszont valószínű, hogy Thiago és Vidal közül valaki padozni fog, de az is elképzelhető, hogy a bombaformában lévő Vidal lesz az aki „pihen” a mai nap során. Mario Götzét sokan várják a kezdőbe, és bár nem fut jó szériát nem lenne meglepő a bevetése, de Thomas Müller nyilván nem véletlenül nem játszott a Schalke ellen. A szélen felvetülnek a szokásos kérdések, a szaklapok Costa-Ribery duót várnak, Lewandowski pedig szinte elképzelhetetlen, hogy pont egy ilyen meccsen maradjon ki a kezdőcsapatból. (Ugyanezt írtam a Benfica ellen is, és ott pont nem kezdett.)

A Werder Bremen meglehetősen ambivalens szezont fut jelenleg: Viktro Skrypnik csapata hiába győzte le a Wolfsburgot a Bundesligában, képtelen elmozdulni az osztályos helyről. Éppen emiatt meglepő az amit a brémaiaktól látunk a kupában: A Würzberger hosszabbításos legyőzése után a kupakiírás talán legjobb meccsén búcsúztatták a Borussia Mönchengladbachot, a Köln ellen kapott gól nélkül mentek tovább a „muzsikusok”, majd a Leverkusent gyakorlatilag kiütötték egy szintén kiváló meccsen. A legutóbbi Bayern elleni bajnokin a Werder tartalékosan állt ki az eltiltottjai miatt (5:0-ra ki is kaptak), ám ezen a meccsen ezt nem lehet eljátszani, a presztízs miatt. Kulcsember nem hiányzik a csapatból, viszont azért nem szabad elfelejteni, hogy a Werder messze nem rendelkezik annyi sztárjátékossal, amely kiegyenlíteni normál esetben az esélyeket. Figyelnünk kell azért, a rutinosabb játékosokra, mint amilyen a kapitány Fritz, a középpálya osztrák vezére Junozovics, a liga egyik legjobban védekező csatára Ujah, valamint a 37 évesen is bombaformában lévő perui csatár Pizarro. (Utóbbi játékost mindkét klubnál „élő legenda” titulussal illethetjük.)

A csapatok ez idáig hétszer mérkőztek a kupasorozatban: 1974-ben és 1982-ben is két minimális különbségű Bayern győzelem született, valamint a müncheniek nyerték a 96/97-es szezon negyeddöntőjét is 3:1 arányban. 1999-ben és 2000-ben a két csapat vívta a döntő mérkőzését, először a brémai csapat nyert büntetőkkel, majd a Bayern egy sima 3:0-al hódította vissza a kupát. 2010-ben egy újabb kupadöntő következett, ekkor Schweinsteiger és társai egy 4:0-s kiütéssel ünnepelték a végső győzelmet. 2011-ben a második körben 2:1-es Bayern siker született.

A mérkőzés 20 óra 30 perckor kezdődik, a találkozót a Sport1 élőben közvetíti.

Related posts

Leave a Comment