You are here
19060051_1596922733665062_7077665906712533116_n Non-stop Tapolca 

Zeneiskola tanévzáró és egy meglepetés ajándék Tapolcán.

Június 12-én tartották a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola tanévzáró ünnepségét.

A rendezvény keretében, tehetséges diákok mutatták be zenei tudásukat különböző hangszereken.

Az iskola tanárainak és növendékeinek sikereit sorolta fel Péni Béla igazgató, az elmúlt tanévben is rengeteg kiemelkedő eredményt tudhatott az intézmény magáénak általuk.

Az iskola sikereire való tekintettel Tapolca városa, pályázhatna akár a Zene városa címre is.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Fenyvesi Zoltán a  Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke a múlt hónapban egy tanulói trombitát adott magán ajándékaként át az intézménynek. Ezúttal sem érkezett üres kézzel, az évzáró rendezvényen egy baritonkürtöt ajándékozott az iskolának.

A tanévzáró a legszebb nap a diákok számára. Így volt ez a tapolcai zeneiskolában is. Tavasszal a fúvószenekar számára egy trombitát ajándékoztam. Akkor igazgató úr azt mondta: Isten tartsa meg a jó szokásomat. Jó volt látni a növendékek arcán az örömöt és a boldogságot. Használják majd örömmel és sikerrel! – közölte Fenyvesi Zoltán.

19106067_1596922230331779_2251743851823414056_n 19114046_1596922653665070_7023597066340058038_n 19145726_1596922573665078_2981931292079221946_n 19225067_1596922336998435_6216422090712093589_n 19247863_1596922063665129_8076097889855213949_n

Related posts

Leave a Comment